Hahó Márki-Zay!
Hazajöttem Marcaliba (vidékre)!
Tudja, ahol elmondta, hogy mindenki “agymosott és reggel 10-kor részeg.”
Na, most az a helyzet, hogy hazudott megint!
️Azt viszont sikerült elérnie, hogy…
Bár nincsenek zord mínuszok, mi azért rendszeresen járjuk a tanyavilágot. Kiemelt figyelmet fordítunk az egyedül élőkre, időskorúakra, hiszen segítség nélkül könnyen áldozattá válhatnak. Természetesen, ha a szükség úgy hozza, fát vágunk, begyújtunk vagy forró teát, takarót viszünk.
Ezúttal egy egész napos akciót tartottak Bács megyei kollégáink Helvécián, Ballószögön, Orgoványon, Ágasegyházán, Jakabszálláson, Fülöpjakabon, Kunszálláson és Városföldön.
Ott találkoztak Zsuzsa nénivel, aki idén tölti a 100. életévét. Szerencsére jó erőnek, egészségnek örvend. Ezúton is kívánunk még szép éveket neki és boldog névnapot! 
: Antal Norbert
Hahó Márki-Zay!
Hazajöttem Marcaliba (vidékre)!
Tudja, ahol elmondta, hogy mindenki “agymosott és reggel 10-kor részeg.”
Na, most az a helyzet, hogy hazudott megint!
️Azt viszont sikerült elérnie, hogy…
Ne 2️⃣elkedj benne, hogy 2️⃣es napok következnek… 2️⃣ségtelenül 2️⃣ olyan jeles dátum is érkezik, amelyik csak 2️⃣-esből és 0️⃣-ból áll. Ugyan nálunk a bináris menő, de szeretjük az ilyen 2️⃣…
A baloldal megszüntetné a jelenlegi adókedvezményeket mind a gyermekkedvezményt, mind a fiatalok és az első házasok adókedvezményét valamint a nyugdíj mellett dolgozók járulékkedvezményét is!
Márki-Zay bejelentése
Baloldali információk szerint mai élőjében Márki-Zay Péter az alábbi bejelentéseket teszi!
1️⃣Csak az léphet a menyországba aki rá szavaz, mert ő szent Péter.
2️⃣Ingyen lesz a sőr,…
ÜZENTEK A FRADISTÁK: BALRA KANYARODNI TILOS! 👍🇭🇺
Ezt tartsuk szem előtt április 3-án is! 
🤍
§
Globális alkotmányjog, jurisztokrácia, jogduplázódás, bírói jogalkotás - fogalmak, melyek talán rejtélyesen hangzanak, de kulcsfontosságúak napjaink jogi és politikai vitáinak megértéséhez. Pokol…
️Változtatás nélkül közöljük a Magyar Pszichiátriai Társaság nagy port felkavaró állásfoglalásához fűzött február 19-i kiegészítését, melyben szakmai vitát hírdet a gyermekvédelmi törvényt kritizáló…
6 hét. Ennyi van hátra a választásig és a gyermekvédelmi népszavazásig.
A világ ránk figyel, hajrá, Magyarország!
Mindenkinek el kell menni!
️