Büszkék vagyunk

Állt az ablakban. Alatta a mélység. Kilenc emeletnyi. Zuhanni hívta. Már majdnem engedett a rossz hangoknak, amikor két rendőr lépett a szobába:
- Alig valamivel szolgálatkezdés után, fél hét táján kaptuk szombat este, június 29-én a jelzést, hogy egy fiatalember véget akar vetni az életének – mondta el a két életmentő rendőr, Kapás Csaba r. őrmester és járőrtársa, Baráth Dominik r. őrmester, a XV. kerületi Rendőrkapitányság állományából – A jelzett címen, a panelépület lakásába a férfi apja engedett be bennünket, elmondta: nem meri megközelíteni az ablakból félig kilógva álló fiát, attól tart, hogy közeledésére gyermeke levetné magát a huszonöt-harminc méteres mélységbe.
Rögtönöznünk kellett, nem volt előre eltervezett protokollunk: arra alapoztunk, amit ott és akkor megtapasztaltunk. Nem rontottunk rá a zavartan viselkedő férfira, próbáltuk lassan, nem feltűnően lopni a távot, eközben beszédbe elegyedtünk vele. Ő elmondta, hogy kedélyállapota iszonyatos szélsőségeket jár be, egyszer kerekebbnek látja a világot, máskor nem, azon a napon kivételesen nagyon nem volt jól. Igyekeztünk hatni rá azzal, hogy ne tegyen semmi visszafordíthatatlant, adjon esélyt annak, hogy rendbejöjjenek a dolgok. Hajlott is a jó szóra, nem is… Nem hagyhattuk kezében a döntést: amikor már elég közel óvakodtunk hozzá, hirtelen, határozott mozdulattal megfogtuk, és elrántottuk az ablaktól, ügyelve arra, hogy nehogy magával rántsa valamelyikünket. Ilyesmire szerencsére nem került sor, ahogyan a szoba belsejébe vezettük, már nem tanúsított ellenállást, mindezzel együtt azért fokozott éberséggel vigyáztunk rá a mentők kiérkezéséig, akik a fiatalembert percekkel később a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályára szállították.

#tartozzközénk #csakabéerefká
Nekünk ez a hivatásunk! Ha szeretnél közénk tartozni, nézd meg 10 hónapos közrendvédelmi rendőrjárőr-képzésünket:
https://www.police.hu/.../a-ren.../kepzes/rendorjaror-kepzes
Jelentkezés:
[email protected]

Hogyan úszhatja meg a "gyerekekkel foglalkozó" edző | Füssy Angéla oknyomozása
Füssy Angéla évekig nyomozott a pozíciójával vissza edző után, aki most bíróság előtt áll, az eredmény azonban kérdéses. Hogy történhet ilyen Magyarországon?
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média