Nem kedves baloldali felebarátaim…
Nem került 10 ezer forintba…
Nincs rajta pörkölt vagy ananász!
❤️Ez csak egy finom
magyar sajtos-tejfölös-fokhagymás LÁNGOS!
Gratulálunk! 

Sorozatos mentések a Velencei-tónál 
A vasárnapi erős szélben
rövid időn belül sok tennivalójuk akadt a vízirendőröknek, akik ismét bizonyították felkészültségüket a veszélyhelyzetek kezelésében.
A Velencei-tó vízi járőreinek 👮 a hirtelen érkező élénk szél miatt több vízben rekedt embert kellett kimenteniük tegnap napközben. Elsőként késő délelőtt a Papkert-alja vízterületre riasztották őket, ahol egy budapesti pár vitorlás csónakja
️ süllyedt el. Mindkét bajbajutottat sértetlenül szállították a kikötőbe a szolgálati kisgéphajóval, majd kivontatták a vitorlást. Egy óra sem telt el, és két úszót
️pillantottak meg a rendőrök az Öreg-tisztás elnevezésű vízterületen, akik eltévedtek a nádasban. Biztonságosan visszajuttatták őket a kempingbe, ahonnan indultak. Röviddel ezután a járőrök a Nagy-tisztás vízterületen észleltek az erős hullámzásban a parttól egyre beljebb sodródó három SUP-deszkást, akiket partra szállítottak, majd a Singer-nádas nádfalában rekedt vitorlás
️ két utasának segítettek kijutni a kikötőbe. A bajbajutottak közül senki nem követett el jogsértést, a rendőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően pedig senki nem sérült meg. 👏
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mindenkit arra kérnek, hogy mindig vegyék figyelembe a viharjelző szolgálat jelzéseit! Az előírások betartása mellett legyenek tekintettel egymásra! Ne ússzanak a szélben elsodródott fürdőeszközök, felfújható vízi játékeszközök után, mert az életüket veszélyeztethetik! Ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak az eszközön, míg a segítség megérkezik! Fürdés vagy vízi jármű használata előtt ne fogyasszanak alkoholt!
Biztonságos nyári időtöltést és kikapcsolódást kíván a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság! 
Nem kedves baloldali felebarátaim…
Nem került 10 ezer forintba…
Nincs rajta pörkölt vagy ananász!
❤️Ez csak egy finom
magyar sajtos-tejfölös-fokhagymás LÁNGOS!

A zsebnapóleon Macron hatalmasat bukott, és Marine Le Pen nyerte a francia választások első fordulóját! @lelkes rajongók
Patrióták a CPAC-en, Patrióták Európáért
Mi egy olyan Európában hiszünk, ami olyan nemzetekből áll, amelyek készek megvédeni népeiket minden potenciális veszéllyel szemben, legyen az politikai,…
Mi történik a hadszíntéren egy robbantást követően? 
Az alapos elméleti tudás mellett milyen taktikai és technikai elemekből épül fel a helyszínelők gyakorlati képzése? 
Milyen eszközöket használnak egy…
Fajkasházi is Fjadista....
Monaco...sok-sok ukrán autó. Főleg a casino-nál!
One day in Monaco 
#france #monaco #expensivecars #cars #mercedes #rollsroyce #gelendwagen #ukraine #europe #frenchriviera #Vipcars…
a belga válogatott elmúlt 10 évéről nekem mindig a kétezres évek közepi-végi, galaktikus Real Madrid jut eszembe nemzetközi terepen: elképesztő keret, de mit sikerült ezzel valaha is elérni?
A börtön ablakába soha nem süt be a nap...
Megfigyeltétek? A FOS médiában ha egy párt nem libsi/balsi akkor csakis szélsőjobboldali lehet? Ezeknél nincs jobb és közép? 