💪👮

A LÉPCSŐFUTÁS BAJNOKA

Hársch Attila gyerekként kezdett sportolni, azóta az élete részévé vált. Erőnléti versenyeken indul. Májusban a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által megrendezett IX. Tatabányai Turul Lépcsőfutó Bajnokságon is kipróbálta magát, és első lett a 31–40 év közötti férfiak kategóriájában.

Hársch Attila törzsőrmester katonacsaládból származik. Gyerekkorát szülei mellett, a laktanyában töltötte.

– Már akkor csodálattal néztem az egyenruhásokra, az egész légkör megfogott. Katona szerettem volna lenni, de akkor a szüleim még nem támogatták az ötletemet. Először civil szakmában helyezkedtem el, de éreztem, hogy az nem az én utam – meséli. – Egyik edzőtársam rendőr volt, alosztályvezető egy vidéki városban. Ő tanácsolta, hogy jelentkezzek a rendőrséghez. Adott két rendészeti tankönyvet, azokból készültem fel a belügyi rendészeti ismeretek érettségi vizsgára, és beadtam a jelentkezésemet az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolába. 2014-ben kerültem a Készenléti Rendőrség I. bevetési osztályára járőrként, majd a kötelező négy év letöltése után, 2018-ban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közterületi támogató alosztályára szereltem át járőrvezetőként, ahol jelenleg is szolgálok. Megyei hatáskörű szerv vagyunk. Munkánk túlnyomó része erőszakos bűncselekmények elkövetőinek, illetve kábítószerrel kapcsolatos bűnügyek elkövetőinek elfogása. Emellett rendezvénybiztosításokon és személyvédelmi feladatokban veszünk részt. Továbbá a vármegye rendőri állománya részére intézkedéstaktikai és lövészeti képzéseket és vizsgákat is tartunk. A munkám ezen részét szeretem a leginkább, mert amellett, hogy oktatunk, mindig tanulunk valami újat.

Hársch Attila tízéves kora óta sportol. Számos versenyen vett már részt, 17 évesen szerezte élete első aranyérmét a diákolimpia országos döntőjén fekvenyomásban. De indult erőemelésben, testépítőversenyeken és kyokushin karatéban, illetve kipróbálta magát az amatőr erős emberek bajnokságán is. Amikor meglátta a belügyminisztériumi versenynaptárban a lépcsőfutóversenyre a felhívást, azonnal jelentkezett.

– Soha nem voltam még ilyenen, nem tudtam, mire számíthatok – mondja. – Gyakorlásként párszor felfutottam a kecskeméti, 49 méteres Vízműdombra, így igyekeztem az állóképességem fejleszteni. A versenyt a Turul-szobornál rendezték meg. Összesen 419 lépcsőfokot kellett teljesíteni, amelyek nem ugyanolyan távolságra voltak egymástól, mint például egy lépcsőházban, hanem teljesen rendszertelenül kihagyások voltak közöttük. Nem tudtam, mire számíthatok, így már az elején mindent beleadtam, majd ezt a tempót próbáltam tartani a célig. Végül 3 perc 31 másodperc alatt sikerült teljesítenem a távot, ami a legjobb időnek bizonyult.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN
#zsarumagazin #zsaru

️ azért az mindig érdekes, hogy _őszinte feltárásra_, _rendszerbírálatra_ és egyebekbe mindig azok kezdenek, akik vamzerek, vesztesek, kiesettek vagy ezek mindegyike

A tiktokra felkerült egy élő adásomból kivágott jelenet, amiben egy helytelen kijelentést tettem, viszont az igazsághoz a teljes részlet hozzátartozik!

Ma garanciákat kaptunk arra, hogy az ukrán-orosz háború esetében Magyarország területén kívül katonai akcióban nem kell részt vennünk. - Orbán Viktor

#fidelitas

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média