71 people…
Bács-Kiskun megyei kollégáink egy 2001-ben történt emberölési kísérlet gyanúsítottját vették őrizetbe.
Kecskeméten a Halasi úti társasházaknál egy akkor 27 éves nőt támadtak meg 2001. április 11-én este. A hölgyet valaki az épület végén lévő konténernél a földre rántotta, majd egy késsel többször megszúrta. Az áldozat csak a szerencsének köszönhette az életét: kiabálni kezdett, amit két férfi meghallott és azonnal a segítségére siettek. A támadó ekkor elmenekült.
A nyomozók a helyszíni szemle során minden lehetséges bizonyítékot összegyűjtöttek, kihallgatták a tanúként szóba jöhető embereket. A fegyvert, egy fekete nyelű kést is megtalálták, azonban az elkövető kilétére nem derült fény.
A történteket azonban nem felejtették el; időről időre elővették a nyilvántartásba vett ügyet, és újabb bizonyítékok után kutattak. Ennek eredményeként olyan szakértői véleményeket sikerült beszerezni, amelyek alapján a nyomozást tovább tudták folytatni, majd több mint húsz évvel az eset után, január 18-án elfogták az emberölés bűntett kísérletével gyanúsítható, jelenleg 36 éves férfit.
71 people…
Komcsi reflexek: Donáth Annának nem tetszik a Megafon, ezért Brüsszel beavatkozását kéri.
Magyar, vagy székely? Itt a megoldás!

A magyar…
Csúfos kudarc a baloldali aláírásgyűjtés
Az előválasztás során nagyjából nyolcszázezer ember adatait gyűjtötték össze, most pedig a kétszázezer támogató aláírást sem tud összeszedni az egyesült…