Őrizetbe vettük a szállodahajó kapitányát!
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgattuk ki a cseh állampolgárságú férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a 2024. május 18-án éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, illetve két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázása érdekében.

A motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottunk, valamint az utóbbi jármű kapitányát a BRKF Közlekedésrendészeti Főosztály beosztottjai gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt.

A gyanú szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szoruló embereket kimentse, továbbá a hajót sem állította meg.
A NYOMOZÁS FOLYAMATBAN VAN! Azt, hogy ki okozta a balesetet, hogy ki (kik) felelős/felelősek, a további vizsgálat fogja megállapítani!

A tegnapi Fradi – Újpest meccs alatt egy terepjáró állt félre a Hungária körúton, amelyből dőlt a füst. Tulajdonosa nem tudta elhárítani a műszaki problémát, de a mérkőzés biztosításában részt vevő KR…

Mi történt a Városligettel? Nézze meg, milyen volt régen, és hogyan kelt új életre a kormányzati fejlesztéseknek köszönhetően!

Ha nincs benned szeretet, akkor hited sincs, és hit nélkül a remény is odavész.

És hol volt magyar péterből a szeretet, amikor lehallgatta, megzsarolta a feleségét es három gyermekének az anyját, és…

Pünkösdhétfőn az egyház a Boldogságos Szűz Mária, az egyház Anyja liturgikus emléknapját ünnepli, mégpedig Ferenc pápa 2018-as döntése alapján.

Ne feledjük: Szent István halála előtt Mária oltalmába…

Tisztelet A kép a csíksomlyói nyeregben készült, egy órával a mise után, amin fél millió ember vett részt és ahol nincs egy darab szemét sem eldobva. Óvjuk, vigyázzuk otthonunkat!

Egymás mellett békében, biztonságban Dunakilitin

👍 Az elmúlt év sikeres önkormányzati pályázatainak köszönhetően Dunakiliti Község Önkormányzata 289.354.846 forint, szociális szférát érintő sikeres…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média