A rendőrségnek végre saját KRESZ-parkja is van

"Most, hogy a ROKK területén megépült ez a színvonalas és modern pálya, lehetőségünk nyílik arra, hogy rendszeresen fogadjunk itt óvodásokat, alsó tagozatos iskolásokat, és megismertessük velük a kerékpáros-közlekedés alapjait. Fontos, hogy nemcsak budapestieket várunk, hanem vidékről is érkezhetnek diákok. És ugyancsak fontos, hogy a nyaranta itt táborozók is iktassák a programjaik közé a KRESZ-park használatát."

GYEREKEK RENDBEN KEREKEZNEK

Kicsik sürgölődnek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Fehér Holló utcai bázisán. Közlekedésbiztonsági megmérettetésre készülődnek. Magukban átpörgetik a KRESZ legfontosabb szabályait, aztán megnézik az új KRESZ-pályát, amelyen végig kell majd kerékpározniuk. Ez lesz itt az első hivatalos verseny.

A KRESZ-park vagy -pálya a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központja (RSZKK) Fehér Holló utcai bázisán található, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány, valamint a ROKK RSZKK közreműködésével és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) támogatásával jött létre. A bázis korábbi rendezvényein is készítettek a gyerekeknek hasonló pályát, de a mostanit nemcsak alkalmilag rajzolták fel a bitumenes területre, az útburkolati jelek immár fel vannak festve, a közlekedési táblák a valódiak kicsinyített másai, és még a jelzőlámpák is működnek.

– Ez a nap mérföldkő a rendőrség és az ORFK-OBB életében, ugyanis korábban számos önkormányzatot, óvodát, iskolát és civil szervezetet támogattunk abban, hogy az intézményük területén KRESZ-parkot létesítsenek, de a rendőrségnek még soha nem volt ilyen saját parkja – mondja a verseny előtt Berzai Zsolt alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztály vezetője, az ORFK-OBB főtitkára. – Most, hogy a ROKK területén megépült ez a színvonalas és modern pálya, lehetőségünk nyílik arra, hogy rendszeresen fogadjunk itt óvodásokat, alsó tagozatos iskolásokat, és megismertessük velük a kerékpáros-közlekedés alapjait. Fontos, hogy nemcsak budapestieket várunk, hanem vidékről is érkezhetnek diákok. És ugyancsak fontos, hogy a nyaranta itt táborozók is iktassák a programjaik közé a KRESZ-park használatát.

Berzai Zsolt elmondta még: reméli, a park mellett sikerül egy olyan termet is kialakítani, ahol a gyerekek megszerezhetik az elméleti ismereteket, hogy aztán azokat ültessék át a KRESZ-pályán a gyakorlatba. Egyben megköszönte a ROKK RSZKK és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány munkatársainak segítségét.

Aztán kezdetét veszi a verseny, amelyen több mint ötven gyerek teszi próbára elsőként elméleti, majd gyakorlati tudását. Előbb a KRESZ-tesztet töltik ki, amelyben fontos kérdésekre kell válaszolniuk, olyanokra például, hogy a zebrán ugyanazok a közlekedési szabályok érvényesek-e a biciklisekre, mint a gyalogosokra, vagy a kerékpáros elengedheti-e a kormányt haladás közben. Jön végül a pálya, ahol ki ügyesebben, ki bizonytalanabbul halad, végül a díjkiosztó, amelyen valamennyi résztvevő kap ajándékcsomagot, az első három helyezett az alapítvány ajándékát viheti haza: egy-egy biciklit.

– A ROKK szerepét mi nem pusztán a szakmai képzésben vagy továbbképzésben látjuk, hanem ennél tágasabban tekintünk rá – említi dr. Horváth Ádám István ezredes, a ROKK igazgatója. – Például egy olyan tér létrehozását is fontosnak tartjuk, ahol a sporttól a szabadidős rendezvényekig kiemelkedően érdekes programok részesei lehetnek a rendőrök és családtagjaik. Olyan események ezek, melyeken jól érzik magukat, és egyben kohéziós erőt adnak a testületnek. Ez a mai rendezvény pont ilyen, ezért a hasonló programoknak nagy örömmel adunk helyet. Kis részben pályaorientációs céllal is tesszük ezt, mert vannak itt olyan korú családtagok, barátok, akik pusztán érdeklődőként jönnek az eseményre, de a közösséget látva talán kedvet kapnak ahhoz, hogy rendőrök legyenek, vagy segítőink, barátaink a közrendért, közbiztonságért végzett munkában.
T. Z.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN
#zsarumagazin #rokk #balesetmegelőzés

Ismét az AnyDeskkel próbálkoznak

👉Most a csalók egy nagy pénzösszegű nyeremény ígéretével keresik fel az áldozatukat telefonon vagy e-mailben és arra kérik őket, hogy töltsék le az AnyDesk kliens…

Már készül a javaslat a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséhez Németországban. De várj! Ez csak a kezdet.

Szerbiában januárban döntött a vezérkari főnök, hogy kezdeményezi a sorkatonaság…

Hasonló a hasonlóhoz vonzódik

A globalogazdi, amely létrehozta a Momentumot, most átcsoportosítja az erőit. Egy politikusnak kevés megalázóbb helyzet létezik, mint kényszerű vigyorral kampányolni egy…

Összevont poszt
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média