tata: Főnév, köznév, bizalmas, szleng. Nagyapó, éltesebb férfi. Tata: Főnév, tulajdonnév. Település Észak - Dunántúlon, a Gerecse tövében. Idős Tata pulzáló város, korát hazudtolja. Noha lakott ősidők óta, igen jó karban van, magabíró fajta; Öreg a tava, de Cifra rajta malma, Tükör forrása, és Fényes patakja.
Felkapott kirándulócélpont, egyre izmosodó látogatottsága mégsem megy nyugalma rovására. Rendezvény hátán fesztivál, minimaraton, meg lúdsokadalom, barokk-, víz-, zene-, virág-, török-,és halászünnep vár, a tó partján meg kastély és vár. A városka szépsége valahogy rendezőelvként működik, esztétikuma mintha önmagában egyfajta etikettre intene. Nem volna harmonikus huligánkodni az Angolparkban, sem versenyképes magatartás messzire elvetni a morális sulykot az Olimpiai Központ tőszomszédságában. A szórakozóhelyeken képződik langyos estéken holmi helyi fiesta, éjbenyúló, de nem égbekiáltó felszabadult közjóérzet, teraszhangulat.
– Ez leginkább a nyári időszakra jellemző, és főként a városmagra – pontosít a két aktuális rendfelelős, Németh Róbert főtörzsőrmester, és Papp Zoé őrmester – A szezonon, és a belterületeken túl, ha más dinamika mentén is, van persze élet, ami hatósági kontrollt igényel. Ismerjük a ránkbízott illetékességet, azokat a helyeket is rendszeresen bejárjuk, amik nem feltétlenül tartoznak az általánosan ismert Tata-képhez. Komolyan gondoljuk a szolgálatot, ahogyan a védelmet is, minél többfelé igyekszünk eljutni, minél átfogóbban cselekedni az itt lakók érdekében.
Az őszi őrjárat hol gépen poroszkál, hol gyalogosan jár, esetleg lánctalpak mellett áll. Furcsárapakolt Suzuki bukkan fel az egyik újhegyi utcán, hátsó ülésén bágyadt tűzhely terpeszkedik srégan, mindenféle vasak társaságában. Fémátvevőhöz viszik, nyilatkozza a sofőr, szondája negatív, mehet a vastelepmenet. A valahai Kristály-fürdő túljutott csillogó korszakán, területére a természet váltott bérletet. Bokrok nőtték be útjait, folyondár kúszik a medence alján, ajtóit veszített kabinsorába faágak kíváncsiskodnak be. Meg, persze, a rendőrök is odakukkantanak: bekvártélyozta-e magát valaki az egyszervolt öltözőfülkék minimanzárdjaiba? Birtokviszonyilag is kérdéseket vet fel az életvitelszerű kabinfoglalás, de főleg: az időjárás is egyre barátságtalanabb, a forró napokra emlékező strandon életveszélyes lehet a kihűlés. A volt szovjet laktanya hasonlóan vadregényes kordokumentummá érett, lábon kihordva ideológiai változást, meg jópár évtizedet, mióta az utolsó katona vállára csapta málhazsákját az elhagyott körletben. Zöld flóra és sárga barakképítészet. Udvarán kusza össznövényzeti találkozón örvendeznek egymásnak combigérő füvek és embermagas cserjék, tüskés ágak gereblyézik az uniformist, gazok és indák simulnak a bakancstalpak alá. Elhalkul a város zaja a falakon belül, vakolattal együtt mállik a múlt, téblábol az idő a graffitik között. Komótosan forognak a tányérsapkák, vizuálkontroll a félhomályban, senki sincs, sem a belső ugaron, sem a fénytelen lépcsőházban.
Aztán rádió reccsen, lódul a járőrkocsi, fegyvertársi bedolgozásra galoppozik tova. Ha az elhagyott kaszárnya csendbedermedve idézte a tegnapot, most lüktetővé, mozgalmassá, élővé vált minden, ami tereptarka. Hat Leopard, lustán nyújtózva az erdő szélén, csúcsragadozók, de nem afrikai nagymacskák, hanem katonai gigagépek. Hatszor ezerszáz kilowatt, háromszázhetven tonnányi fém lánctalpakra passzírozva, egy iszonytató páncélménes, remegő, nyers erő a rend kötőfékjére fogva. A harckocsik gyakorlatból térnek vissza laktanyájukba, közúthasználóvá lesznek pár percre és kilométerre, irdatlan tömegüktől, meglepően fürgén futó, terebélyes vastestüktől óvják a rendőrök a közlekedőket. Útlezárás, rendőri karjelzés, néma pantomim, dübörgő tankfutás. Aztán csend, és újra csend. A szürke novemberben Tata megpihent.