Ma Gyurcsány Ferencnek van főpolgármestere, a budapestieknek nincsen.
Ezért kell változás Budapesten!
Büszkék vagyunk
Egy percen belül kétszer mentette meg egy nő életét a Budapesti Rendőr-főkapitányság főtisztje – csak úgy, szolgálaton kívül, munkába menet. Előbb három járműoszlop, majd egy robogó villamos elől rántotta el az elkeseredett fiatalasszonyt.
Hallja, látja, értelmezi a világ eléjekerülő behatásait. Hivatalból, zsaruként, és emberi mivoltában is. Kovács Attila r. alezredes, a BRFK Tevékenység-irányítási Központjának osztályvezetője már csak beosztásából adódóan is – szinte – elsőkézből találkozik nap, mint nap sürgős, azonnali megoldást kívánó szituációkkal. Mondhatni, hogy bőven pallérozódott helyzetfelismerő – döntéshozó képessége, reagálókészsége. Egy márciusi reggelen élesben vizsgázott: téthelyzetben, ezúttal nem egy rábízott egységet irányítva, hanem egyszemélyes kríziskezelő mentőcsapatként:
– Szolgálatkezdésre tartottam munkahelyem irányába gyalogosan a Róbert Károly körúton, amikor felfigyeltem egy nőre a forgalmi sávok között. Az első pillanattól éreztem, mozgásán láttam, hogy nem egy lámpaperiódust elvétő, véletlenül a kocsik közé keveredő gyalogosról van szó, hanem valamiféle baljós szándékosságról – úgy viselkedett, mint aki tudatosan el akarja gázoltatni magát. Mivel láttam, hogy a zöld jelzésre épp induló járműforgalmat észlelve sem megy le az útpályáról, hozzásiettem, átkaroltam, és amilyen gyorsan tudtam, levezettem az útról. Az út közepén húzódó járdaszigethez voltunk közelebb, oda irányítottam, kézenfekvőbb, biztonságosabb volt, mint a többsávos úton keresztül megközelíteni a járdát. Így sem voltunk túl azonban még minden nehézségen: egyszercsak a nő a közeledő villamos elé akart lépni, ekkor a ruházatát megragadva tudtam lendületét lelassítani, így nem a jármű elé, hanem a szerelvény első ajtajának csapódott, majd a földre esett. Nyilvánvaló volt, hogy nem hagyhatom egyedül: tekintette üveges volt, ő maga teljesen zaklatott állapotban ücsörgött a földön, és azt ismételgette, hogy el akarja dobni az életét. Mentőt hívtam, kollégáimat is értesítettem a történtekről, az elkeseredett nőt kórházba szállították megfigyelésre.
Ma Gyurcsány Ferencnek van főpolgármestere, a budapestieknek nincsen.
Ezért kell változás Budapesten!
A FACEBOOKNAK ANNYI.
A jobboldali, patrióta oldalak eléréseit a töredékére csökkentette Cukorhegyi pajtás. A baloldaliakét, globalistákét, woke-okét (főleg új kreatúrájukét, Magyar Péterét) az…
Mi, magyarok tudunk önállóan dönteni
A brüsszeli migrációs politika kudarcot vallott. Európa-szerte párhuzamos társadalmakkal és no-go zónákkal találkozunk, melyek komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Magyarország célja 2015…
A szuverenista Peter Pellegrini elnökjelölt a felvidéki magyarok voksaival győzött Szlovákiában.
Gratulálunk!
Pszicho Peti akcióban!
Sok kommentelő felrója, hogy miért nem mentem ki a tegnapi tüncire?
️De, miért tünciznék én komcsikkal, lipsikkel és balosokkal?
Abszolút osztom Schiffer András véleményét
Magyar Péter hívei (vagy a kamuprofilok) a tegnapi tüntetés után ismét azt kérdezgetik, hogy na most már félünk-e. Srácok! Csak ismételni tudom magam: én csak örülök annak, hogy tovább osztódik a…