Ha a kormányzást erkölcsre mérnék, akkor a kedves férje-urának pontosan milyen alapja lett volna kormányozni?
Elfogtuk a bombával fenyegetőt
Bankot robbantani szokás – kaszinóban, kártyaasztalnál. Pénzügyi csúcsszervet detonációval rémisztgetni azonban még blöffből sem ildomos.
Április 4-én délelőtt egy férfihang a 112-es segélyhívót tárcsázva közölte, hogy a Pénzügyminisztérium épületében bombát helyezett el. Mivel rövidke kommünikéjében arra nem tért ki, hogy a csúcsintézmény melyik ingatlanát pécézte ki bombafenyegetése tárgyául, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei mind a PM belvárosi, mind budai épületét átvizsgálták, robbantásra alkalmas eszközt azonban szerencsére egyik helyen sem találtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitánysága a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, Az átfogó kutatás hamar eredményre vezetett, a feltételezett elkövetőt néhány órán belül azonosították, majd a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya 12 óra 45 perckor őt a XVIII. kerületben el is fogta. A 48 éves férfit az I. Kerületi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Ha a kormányzást erkölcsre mérnék, akkor a kedves férje-urának pontosan milyen alapja lett volna kormányozni?
A libsi Magyar Péter mögött libsi színészek állnak!



15 perc. Mindig
Régóta követeltétek, hát szombat reggel megkapjátok!!!
Bezzeg | HírFM Youtube
A Kommentár folyóirat M5-ön futó Kommentár Klubjábanak voltam a vendége, a téma a keresztény politika és a kereszténydemokrácia volt. Link a poszt alatt.
Amerikai nagyágyúk a #CPACHungary színpadán
A mocsár lecsapolásában segítségünkre lesz:
Markwayne Mullin szenátor,
Andy Harris
és Congressman Keith Self is.