„Nyomtam, ami a csövön kifért, hogy időben odaérjünk” – emlékezett vissza Rogocz Zoltán Márk főtörzsőrmester a néhány nappal ezelőtt történtekre.
„Nekem is van egy ugyanilyen korú fiam…” – mondta Várhelyi Bernát Péter zászlós.

Kollégáink éppen menetben voltak Ráckevén, amikor a rádióban azt harsogták: egy kamasz fiú öngyilkos akar lenni. Az édesanya kérte a rendőrök segítségét, miután gyermeke közölte vele, haragszik a világra, abból távozni akar, ezért leugrik a hídról.
Srácaink egy percig nem teketóriáztak, tekertek néhány fordulatot a kormányon, az ellenkező irányba kanyarodtak és beletapostak a gázba. Zoli vezetett, felcsapta a szirénát, talpával szinte már az aszfaltot nyomta, hogy el ne késsenek…

Nem tudták, mennyi időbe telt, mire a helyszín közelébe értek. Meglátták a korláton félig átmászott fiút, Zoli pedig kikapcsolta a szirénát, hogy nehogy bezavarjon.
„Mindketten átmásztunk a korláton, alattunk csak a Duna hömpölygött. Azon a szakaszon kb. 3 méter mély, kövekkel, sodrással, sötétsége átláthatatlan. A fiú fél lábbal már a víz felett volt, nem engedhettük, hogy beleugorjon, vagy essen. Akkor nem, de odafelé tartva átsuhant a fejemen, nekem is van egy 14 éves fiam…” – teszi hozzá a zászlós.

„Az út közepén megálltam a kocsival, kipattantunk és elindultunk a srác felé. Feltettem neki egy kérdést, ám nem szóbeli válaszára adtuk a reakciót, hanem inkább az arckifejezésére. Az ugyanis sokkal beszédesebb volt, zavart tekintete egyértelművé tette, hogy itt bizony nem a lebeszéléssel fogjuk megoldani a helyzetet” – mesélt benyomásairól a főtörzsőrmester.

A másodperc töredéke alatt elkapták karját és a korláton át, egy mozdulattal visszarántották a járdára. Egy kis idő elteltével a kamasz megnyugodott, utána beültették a kocsiba, majd mentőt hívtak hozzá, mivel továbbra is azt ismételgette, hogy „egy nagyon hosszú útra készül, itt akarta hagyni ezt a világot”.

A kapitányságra visszaérkezve srácaink fújtattak egy párat és akkor érezték igazán, mekkora mázsányi súly gördült le róluk. Megkönnyebbülését, örömét és mentési akcióját este Zoli a feleségével töltött átbeszélős, borozós időtöltéssel ünnepelte meg, Bernát ezt kihagyta, mivel egyáltalán nem iszik alkoholt.

Mindketten állítják, a helyszínre zúzva csak az zakatolt a fejükben, hogy időben odaérjenek. Mi van, ha nem száguldanak elég gyorsan, mi van, ha pont akkor ugrik, amikor megérkeznek, mi van, ha nem tudnak segíteni… egy ilyen fiatal fiú, az nem lehet - egyre csak ezen pörögtek, az adrenalin meg az egekbe ugrott. Mégis higgadtnak kellett maradniuk, koncentrálniuk és ésszel fel nem fogható idő alatt kellett döntést hozniuk a mentés módszeréről. Nem tudták, jó döntés lesz-e, csak azt, hogy hezitálni nem szabad, azonnal cselekedni kell, ezért választották a lebeszélés helyett a keményebb, gyorsabb és határozottabb megoldást.
Utólag bebizonyosodott, a lehető legjobb döntést hozták, amivel megmentettek egy gyermeket.
Büszkék vagyunk!