Zuglói körzeti megbízottak, és a BRFK ügyeletese akadályozták meg egy 59 éves férfi végzetes tettét.

Büszkék vagyunk

Van úgy, hogy minden összejön. Amikor nem látni a kiutat. Az ember sok mindenre képes elkeseredettségében – hacsak nincsenek, akik saját önpusztítása útjába álljanak.
Zuglói körzeti megbízottak, és a BRFK ügyeletese akadályozták meg egy 59 éves férfi végzetes tettét.
- Amikor március 20-án este felvettem a hívást, egyértelművé vált, hogy a nekikeseredett férfi komolyan gondolja, hogy végez magával – mondta el Molnár Melissza r.törzsőrmester, a BRFK Tevékenység-irányítási Központjának ügyeletese – A hívó elmondta, hogy huzamosabban küzd szenvedélybetegségével, sikertelenül, függőségére már ráment az állása, és a lakása is. Úgy érezte, hogy mindent elveszített, nincs miért élnie. A telefonvonal túlvégéről fizikálisan nem sokat tehettem ennek megakadályozásáért, azt tudtam, hogy az az egy esélyem van, ha beszélgetek vele. Részint megnyugtatni próbáltam, bevetve minden empatikus képességemet, másfelől időt is akartam nyerni – az ő számára. Elmondta, hogy egy XIV. kerületi közlekedési csomópontnál van, oda irányítottam tehát zuglói kollégáimat, én pedig igyekeztem információt nyerni a telefonálóról, hogy mi alapján ismerik fel őt munkatársaim? Sikerült használható leírást kapnom ruhájáról, kinézetéről, ezt továbbítottam
Hegedűs József Zoltán r. főtörzsőrmesternek, és Páncsics Márk r. főtörzsőrmesternek, a XIV. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottainak, akik rövidesen visszaigazolták, hogy látják a férfit, majd őt intézkedés alá vonták. Mivel ők is úgy tapasztalták, hogy hangulatilag szélsőségesen rossz állapotban van, mentőt hívtak hozzá, akik a helyszínről őt a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályára szállították.

Micsoda bravúr!!! Marozsán Fábián parádés tenisszel ütötte ki a világranglista 7️⃣. helyezettjét, majd újabb skalpot szerzett a Miami szupertornán, s már a legjobb 1️⃣6️⃣ között van: ezúttal két…

Újabb kiemelkedő siker
Európa legjobbjai között a vadkovászos magyar kenyér
A Vál-Völgye Pékség által képviselt magyar pékáruk számos elismerést gyűjtöttek be, köztük egy arany , több ezüst és…

Van, aki olvassa a könyveket és van Magyar Péter.

Idézek Varga Judittól:

,,Üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytámla tetején lévő könyveket és a hátamhoz vágta őket."

kib*szott…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média