Ugorjunk bele a hétbe 🐕‍

KÉPRIPORT: BELEUGATNAK A SZOLGÁLATBA

Kis ásó, jelzőtábla, egy doboz apróra vágott párizsi és sok-sok zsinóros labda. A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) kutyavezető-képző és állatfelügyeleti főosztály dunakeszi bázisán nemrég ezzel az induló csomaggal vágott bele a képzés gyakorlati részébe hét rendőr a leendő négylábú kollégájával.

A ROKK feladatai közé tartozik a szolgálati ebek kiválasztása és képzése. Szakembereik irányításával jelenleg is zajlik az általános rendőrkutya- és nyomkövetőkutya-vezetői szaktanfolyam. A 20, illetve 24 hetes modulokon több megyéből hét kolléga vesz részt, akik az elméleti képzésen már megtanulták, hogy az általános szolgálati kutya tulajdonképpen kétfázisú. A mindennapokban járőrtevékenységre lehet igénybe venni, de emellett arra is alkalmas, hogy bűnügyi helyszínen nyomkövetést végezzen. Annak idején a körzeti megbízottaknak álmodták ezt meg, hiszen ők bűnügyi feladatokkal is szembesülnek, viszont ha szolgálatuk során nyomkövetésre lenne szükségük, akkor ezt egy ilyen társsal képesek legyenek teljesíteni. Nyomkövetőt bűnügyi helyszíneken alkalmaznak, a tettes menekülési útvonalát segít felderíteni.

Az őrző-védő munka is komoly hangsúlyt kap a szolgálati ebek képzése során. A négylábú társ képes kell legyen megvédeni a vezetőjét, és biztosítani a helyszínt, hogy az intézkedést eredményesen be tudja fejezni. Ember védelmét is rá lehet bízni, illetve ha kell, megfelelő képzés után, csapaterős tevékenységben is meg kell állnia a helyét.

A képzés elején az ebek képességeit, alkalmasságát mérik fel. Az oktatás során az egyszerű nyomoktól eljutnak a bonyolultabbakig. Közben a jutalmazások váltogatásával érik el, hogy a blöki ne tudja, mi következik, így a figyelme folyamatos marad a feladatok teljesítése során. A fegyelmezettséget és az irányíthatóságot különböző játékos, fegyelmező gyakorlatokkal és ügyességi elemekkel alapozzák meg. A leendő rendőrkutyák számára mindez szinte csak játék, hiszen minden feladat megoldása után jutalom jár, ami legtöbbször a kedvenc labda elkapását jelenti.
Ezek a vizsgával záródó képzések általában évente egyszer indulnak, de a szolgálati kutyák iránti igény változatlanul nagy a rendőrségi munkában.
SZ. G.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA
#zsarumagazin #rokk #képriport

Donald Trump olyan politikát folytatott, amelynek idején béke volt a Közel-Keleten és Ukrajnában is. Amióta nem ő vezeti az Amerikai Egyesült Államokat, a Közel-Keleten újra felélénkültek a…

Újabb magyar Oscar-díjast köszönthetünk ma!
Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője, a legjobb produkciós tervezés kategóriában nyert szobrot.
Gratulálok!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

Néha felteszem magamnak a kérdést, ezek, a magyar baloldal, tényleg ennyire ostobák?! Tényleg ennyire nem látnak a pályán?!
Tényleg azt gondolják, hogy ami máshol, a helyi politikai, társadalmi…

Újabb hét, újabb fórum. Jászapátiban folytatódott az agrár-országjárás.

A brüsszeli döntéshozók irreális terheket rónak a gazdálkodókra, ami ellen fel kell lépnünk. Nem szélsőséges zöld ideológiákra,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média