Büszkék vagyunk

Pár percen múlhatott a fiatal nő élete, aki a Rákóczi hídnál esett bele a Dunába január végén. Ilyenkor a víz 5 fokos, a sodrás erős, minden az ellen szól, hogy aki bajba jut, annak kevés esélye van túlélni ezt a közeget. Most mégis sikerült. Sok múlt azokon az embereken, akik a Kopaszi gáton észrevették, és vízirendészeinken, akik percek alatt kimentették a 27 éves nőt.

- A Kopaszi-gáti őrsünkön épp ebédszünetet tartottunk, amikor három-négy ember dörömbölni kezdett az ajtón, és kiabáltak, hogy segítsünk, mert valaki beleesett a folyóba. Mondhatni én az emeletről a pizzával a számban, kollégám az ügyeletünkről rohant ki. – mesélte Jambrik Vivien r. törzsőrmester.

Másodpercekkel később már teljes felszerelésben ugrott a hajóba a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság párosa, rá pár percre pedig már a parton voltak a szakszerűen melegítőfóliába és takaróba tekert, hipotermiás nővel.

- Alapvetően ez egy egyszerű mentés volt, de amikor ilyen hideg a víz, az idő rengeteget számít. Akár 10 perc alatt is ki tud hűlni a vízben az emberi test, szóval nagyon fontos, hogy aki vízbe esik, az időben kapjon segítséget. A nőt a mostani esetnél körülbelül 300 méterre sodorta el a folyó, úszni sem tudott, ám volt egy nagy szerencséje. A téli kabátja fenntartotta a vízen, éppen addig, amíg mi ki tudtuk húzni a vízből. – mondta el a mentés részleteit Szemők Miklós r. törzszászlós.

A 27 éves nőt kollégáink a parton átadták a mentőknek, akik kórházba szállították. A vízirendőrök mentését a partról végig követték azok is, akik legelőször észrevették a vészhelyzetet és szóltak kollégáinknak.

- Vasárnap volt, januárhoz képest remek idő, így sokan kint voltak Kopaszi-gáton. Mire visszaértünk a partra, összegyűltek az emberek, és amikor látták, hogy sikerült az életmentés, akkor sokan tapsoltak, és látszott, hogy mindenki szurkolt, hogy sikerüljön a mentés. Nagyon jó volt, hogy szinte abban a pillanatban szóltak nekünk, amikor meglátták a bajt és ezzel párhuzamosan a segélyhívót is hívta valaki. – mondta Jambrik Vivien r. törzsőrmester.

Az életmentőket Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya elsimerésben és jutalomban részesítette. Gratulálunk kollégáinknak a mentéshez, és köszönjük mindenkinek, hogy időben, nagyon gyorsan segítséget kértek bajbajutott embertársuknak!
#tartozzközénk #csakabéerefká

Gondoltátok volna, hogy egyszer annyira lent lesznek a balos politikusok, hogy influenszereiket kell kiküldjék maguk helyett az utcára, mert a saját arcuk már nem bír el egy tüntetést?

Kedves Péter! Kiábrándító írások látnak napvilágot az Ön "tollából". No, nem azért mert elbizonytalanodna a jobboldali értékrendet képviselő ember, hanem mert ezt, amit Ön csinál egyszerűen nem illik.…

Kedves Péter! Kiábrándító írások látnak napvilágot az Ön "tollából". No, nem azért mert elbizonytalanodna a jobboldali értékrendet képviselő ember, hanem mert ezt, amit Ön csinál egyszerűen nem illik.…

LENGYELORSZÁGBAN UGYANAZ TÖRTÉNT MINT IDEHAZA!

SOROSÉK MINDENFÉLE ÜGYEK MENTÉN KÜLÖNBÖZŐ GYÜLÖLETKELTŐ ESEMÉNYEKET FIZETTEK, A DOLLÁROLDALI SZEREPLŐK TÜNTIKÉKET SZERVEZETEK!

️VÉGÜL A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média