"Ha úgy tetszik, megmutatom, hogy az egyenruha mögött érző lélek rejtőzik."

BJ: ÉRZŐ LÉLEK EGYENRUHÁBAN

Egyre többen ismerik BJ, azaz Bukovenszki Judit főtörzsőrmester verseit. A XXI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrparancsnoka már körülbelül 250 műnél tart, amelyeket nyáron kötetbe is szeretne összefűzni.

Bevallottan nem profi költő, sőt büszke erre, a versei nem hosszas rímkeresgélés és ötletelés nyomán készülnek, hanem spontán. Ha jön az ihlet, egyszerűen csak készen megszületnek, ő pedig papírra veti. (Jó, ez a XXI. század, nyilván főként a telefon jegyzet funkcióját használja erre.)

– 1995 óta próbálkozom versírással, de azokat még csak kezdeményeknek tartom. Aztán 1996-ban meghalt a nagypapám, és ez nagyon mélyen érintett, ezt a fájdalmat próbáltam kiírni magamból. Talán az ő emlékére írt vers volt az első igazi, ami kihozta belőlem az érzelmeimet. Azóta is kizárólag a saját érzéseimet, gondolataimat írom meg. Nem agyalok témákon, rímeken. Egyszer csak jön az ihlet, és percek múlva készen is van. Jellemző, hogy nem bonyolult képekkel, szóvirágokkal operálok, a verseim szinte mindenki számára érthetőek – vallja a főtörzsőrmester, aki szerint a szigorú, szabályozott egyenruhás lét és az alkotás szabadsága nagyon is megfér:
– Sok olyan kolléga dolgozik a testületnél, aki más téren is valami kiemelkedőt nyújt. A versírás és a szolgálati lét szigorú keretei jól kiegészítik egymást. Ha úgy tetszik, megmutatom, hogy az egyenruha mögött érző lélek rejtőzik. 23 éve vagyok rendőr, utcán is dolgozom, vagy az irodában közigazgatási bírságolási ügyeket dolgozok fel.
Bukovenszki Judit úgy érzi, hogy a mintegy 250 mű – a bennük lévő munka és szeretet – megérett arra, hogy nyár környékén kötetbe rendezze őket, és kiadja.
TAKÁCS T. LÁSZLÓ
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ
#zsarumagazin #portré

12 éve történt…

…hogy lángokban állt a Somssich grófok egykori vadászkastélya

A 100 éves épület 2012-ben már idősotthonként működött.
Február tizenharmadikán hajnalban azonban ropogásra és a füstre…

A Klubrádió vezetője nemes egyszerűséggel lekurvázta Novák Katalint és Varga Juditot. Szabó Tímea, Kunhalmi Ágnes és társaik pedig hallgatnak. Nem ítélik el, nincsen felháborodás. Ez az eset is azt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média