Régi szerelmek, friss házasság - Kovács Zoltán főtörzsőrmester, az érdi közlekedésrendész, aki nem képes egy fenékkel egy -t megülni!

Temérdek outfitje közül a fehér sapka, fehér ing, kék nadrág a kedvenc - az egyenruhát 13 éve viseli, mindig is a közlekedési terület vonzotta. Szülei is a rendőrség családjába tartoztak, egykoron Érden szolgáltak. Itt be is fejezhetnénk a hovatartozását, ámde! Vegyük sorra, mi mindennel ismerkedett meg eddig és mi mindennel van lehetősége elütni az idejét, miközben szolgál és véd!
Már gyermekkorában beleszagolt a lovak, a lovaglás világába. Igazi pacik és vasparipák nyergébe is felpattan a mai napig. Előbbiekkel néhai nagypapája teremtette meg a kapcsolatot, és hozzávetőleg erre a gyermekkori - táborozási - időszakra tehető az íjászattal ismerkedés is. Eleinte hagyományos, mára már csigás íjjal céloz, lő és talál, versenyeken rendre tisztességgel szerepel.
A vasparipákkal először édesapja mögött ülve, később már önállóan szaggatta az aszfaltot. Ahogy fogalmaz: „a motorozás olyan nekem, mint a gyaloglás, alap mozgásforma”. Ja, közben motorszerelői végzettséget is szerzett… 
Középiskola után tett ugyan egy kis kitérőt, a faipari mérnöki képesítést adó egyetemet azonban hamar a közszolgálatira cserélte. A BRFK-n kezdett 2010-ben motoros rendőrként, Érdre 2012-ben került át.
„Mindig is vonzott a közlekedés” - fogalmaz szeretetteljesen. Imádja munkáját, kollégáival rendkívül erős az összetartás, támogatják, segítik egymást. Legszomorúbb szakmai emlékei egy-egy közlekedési tragédiához kötődnek. A mai napig mélyen megérinti, amikor a hozzátartozókkal közölnie kell, szerettük soha többé nem megy haza. Legkedvesebb sztorijaként egy kisiskolást és egy kék házat említ. Egy buszról lemaradt gyermek kért tőle néhány éve segítséget - csak azt tudta, egy kék házban lakik szüleivel, saját adataival sem nagyon volt tisztában. Kollégánk - bár homloka meggyöngyözte - kiderítette címét, autóba ültette és hazavitte a csemetét. A szülők meglepődtek a rendőrautó láttán, de végtelenül megkönnyebbültek, és hálásak voltak, mert már kezdtek aggódni gyermekükért.
Zoltán - egy-egy ütés erejéig - időnként beugrott az érdi „elfogó” egységbe is. A másfelé kacsingatást csak azért vállalta be, mert a támogató csapat vezetője jó barátja, felkérte, hogy csatlakozzon és nem kellett feladnia a közlekedési területet. Nem mellesleg önvédelmi előélete (mert olyanja is van) jól jött, hiszen közel öt esztendeig űzte a Krav Maga közelharcot.
Szó esett eddig motorozásról, lovaglásról, íjászatról, Krav Magáról, közlekedési rendőri feladatain túl pajzsos, fegyveres, kosos, elfogós csapattagságról. Időnként egyébként megfordul Spárta versenyeken is… bár a tavalyi megmérettetésen igazoltan - esküvőjére készülve - nem tudott részt venni.
Mikor már azt gondolnánk, itt a vége listájának, rátér a fotózásra és emlékei közül előbányássza édesapja Praktika gépéhez fűződő kattogtatásait - mosolyogva mesél kezdetleges próbálkozásairól. Mára már más a gép, vannak kiegészítői, a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően lát is nem csak néz. Ráadásul, hogy még véletlenül se feledkezzen el az iskolapadról, végzős egy fővárosi egyetem fotográfia szakán…
És hogy ezek után mi jelenti számára a kikapcsolódást? „A legjobb dolog, ha a feleségemmel motoron gyúrjuk a szerpentineket, majd egy hágónál megállva, a fényképezőgépemmel készíthetek egy gyönyörű képet”- hangzik hezitálás nélküli válasza.
Lássuk be, Zoli nem egy heverészve pihenős alkat, szereti kimaxolni szabadidejét (is). Sokféle elfoglaltságai közül azonban az örök szerelem (persze az asszonyon kívül) a yard…
#gyerehozzánk #mindentpestmegyéért