Tea és takaró - padon fagyoskodó idősről gondoskodtak érdi járőreink.

Mozdulatlanul, összekuporodva ült, mellette járókerete. A 60 éves néni jó ideje didereghetett már az utcán, amikor srácaink odaértek. Hála az égnek, befutott egy állampolgári jelzés – a legjobb helyre!
Kollégáink utcai szolgálatos szociális munkást kértek a helyszínre, közben bebugyolálták, meleg teával itatták és némi társaságot is nyújtottak számára. Addig vele maradtak, amíg a helyi gondozó központtól egy autó meg nem érkezett. Akkor a kocsiba segítették, amivel a melegséget és biztonságot nyújtó szálláshelyre vitték.

Hívd a 112-t, hogy segíthessünk

️LEVELET KAPTUNK
“Köszönet a Bajtársaknak a megható pillanatért! Tegnap Budapesten sétáltunk a másfél éves kisfiammal, aki imádja a szirénázó autókat (nem csoda, hiszen Apa is mentős). Már a távolból…

️EGY VAKLÁRMA MENTETTE MEG A DÉL- ALFÖLDI NŐ ÉLETÉT
Kiabálás és káosz hallatszott az egyik segélyhívásnál múlt héten, mentésirányító bajtársunk pedig hatalmas rutinja ellenére sem tudta kideríteni,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média