ZSARUPÁR: KOSARAS LÁNYKÉRÉS

Hamar kiderült, hogy nemcsak a munkában, de a magánéletben is jó párost alkotnak. Solymosi Tamás György főhadnagy az NB II.-ben kosarazott, így „természetesen” a csapattársai segítségével az egyik kosárlabda-mérkőzésen kérte meg párja, Solymosi-Pál Magdolna őrmester kezét.

Mindketten már egészen fiatalon elhatározták, hogy a rendőri pályára lépnek. Tamás 2018-ban végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahonnan a II. Kerületi Rendőrkapitányságra szerelt fel.

– A rendészeti osztályra kerültem előadói beosztásba – meséli a főhadnagy. – Kezdő rendőrként azonban szinte minden feladatot elláttam, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. Voltam járőr, de kipróbáltam magam szolgálatirányító parancsnokként is. Az ember a saját tapasztalatai alapján és az utcán tanulja meg, milyen a való életben a hivatás. Szerettem csinálni, jó volt a társaság, a kollégák. Aztán 2020-ban átkerültem a vizsgálati osztályra, majd 2022 májusában jött egy lehetőség, és a tatabányai rendőrségre szereltem át, ahol másfél évet töltöttem. Miután megszületett a második kislányunk is, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra kértem át magam, ahol jelenleg is dolgozom kiemelt vizsgálóként. Sok település tartozik hozzánk, ezért bőven vannak ügyeink. Sokszor találkozom erőszakos bűncselekményekkel is. Jó érzés, amikor elfogunk egy elkövetőt, és lezárul a nyomozás. De amikor a sértettnek visszaadjuk a tőle ellopott értékeket, és látom az örömöt az arcán, akkor érzem igazán, hogy jó rendőrnek lenni. Amióta apa lettem, sokkal érzékenyebbé váltam a kiskorúakat érintő ügyekre. Gyakran találkozom gyermekbántalmazással és iskolai zaklatással. A gyerekek kipécéznek maguknak az osztályból valakit, és zaklatják. Nehéz kezelni ezeket a helyzeteket, ilyenkor legtöbbször a szülőkkel beszélgetünk el.

Pál Magdolna 2013-ban végzett a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, majd a XV. Kerületi Rendőrkapitányságra szerelt fel.

– Szabolcsból, egy kistelepülésről származom. Akkor sokan szereltünk fel, szinte mindenki Budapesten kezdett – folytatja Magdolna. – Amikor megtudtam, hogy én is a fővárosban leszek, kicsit megijedtem. Egy 300 fős faluból jöttem, ahol egy buszjárat volt, ami óránként vitte az utasokat. A városban viszont hatalmas a nyüzsgés, busz, metró, villamos. Meg kellett tanulnom a közlekedést, és hozzászokni a városi élethez. Akkor gyalogos járőrként szolgáltunk, ha valakit szolgálati autóra osztottak be, az jutalomnak számított. A legtöbbet a vásárcsarnoknál járőröztünk, ahol elfogtunk zsebtolvajokat, nyaklánckitépőket, illetve intézkedtünk garázdálkodókkal szemben, valamint biztosítottam helyszínt gyilkosságnál is. Voltak sikertörténetek, például, amikor az egyik karácsonyi vásáron megtaláltunk egy elveszett kisgyereket. 2018-ban kerültem a II. Kerületi Rendőrkapitányságra, ekkor ismertem meg Tamást.

A főhadnagy szinte azonnal felfigyelt rá, és megragadott minden alkalmat, hogy beszélhessen vele. Mikor közös járőrszolgálatra mentek, az is kiderült, hogy remek párost alkotnak, félszavakból is megértik egymást.

– A következő évben jöttünk össze, majd nem sokkal később elhatároztam, hogy megkérem a kezét – magyarázza Tamás. – Akkor az NB II.-ben kosaraztam, és gyakran eljött a meccseimre. Az egyik mérkőzés előtt a húgom kicsalta magával a mosdóba, addig pedig a csapattársaim a sportpályán felálltak két oszlopban egymás mögé, engem eltakarva. Amikor Magdolna belépett a bejáraton, a csapattársak oldalra léptek, én pedig ott térdeltem gyűrűvel a kezemben.

2020 júniusában házasodtak össze. Két kislányuk született azóta, Lili három és fél, Dorka egyéves.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ
#zsarumagazin #zsaru#zsarupár

️ totális szétesésben a baloldal!
️ az elmúlt hónapokban egyetlen új választót sem tudtak megszólítani, az emberek többsége pedig a kormány mellett áll.
️ csak egy kávét kérek.

Bevalljuk, valahol egész szórakoztató ez a Karácsony - Vitézy cicaharc :D

Az meg, ahogy Karácsony azzal a CAF villamossal büszkélkedik saját eredményként, amikre még 2014-ben szerződtek le Tarlósék az…

️HEROIKUS KÜZDELEM A VILLAMOSON
Párjával utazott egy fővárosi villamoson az a 60 év körüli férfi, aki hirtelen, minden előzmény nélkül összeesett múlt hét pénteken. A villamos rögtön megállt, vezetője…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média