Büszkék vagyunk

Életet mentettek a debreceni rendőrök️👏
Egy utas kért segítséget a segélyhívón keresztül 2024. január 22-én este. Taxival utazott Debrecenben, amikor a sofőr rosszul lett, és az útpadkának ütköztek. A járőrök perceken belül a helyszínre mentek, és a taxis segítségére siettek. Addigra már semmire nem reagált, sem légzése, sem keringése nem volt. Azonnal megkezdték az újraélesztését, amit az időközben kiérkező mentősök átvettek tőlük.
Stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították.

Bocsánatot kért az LMBTQ+ közösségtől az Európába visszatérő egykori Liverpool-sztár, amiért szeptemberben Szaúd-Arábiába igazolt.

Óriási hír; kis lépés az európai focinak nagy lépés a lobbinak.…

Halálos baleset történt tegnap este Újpesten

Összeütközött négy személygépkocsi és egy autóbusz hétfő este Budapest negyedik kerületében, a Rózsa utcában, a Görgey Artúr utca közelében. A baleset…

Veronában az Olasz gazdák is tiltakozásba kezdtek!
Egyre jobban szélesedik ki!

szerencsére a Momentum néha pihenőt tart a román érdekek képviseletében és másokat is pajzsra emelnek. csak a magyar érdektől, attól irtóznak mindig.
️ ezúttal a magyarországi török nagykövetet…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média