Büszkék vagyunk

Életet mentett az összefogás
Eltűnt emberről érkezett bejelentés a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra 2024. január 14-én 16 órakor. A segélykérő hívás egy nőtől jött, aki elmondta a rendőröknek👮, hogy nem találja a 66 éves édesapját. Úgy tudja, hogy rokona elindult a tanyájáról, hogy megkeresse az elkóborolt birkáit órákkal korábban, de azóta nem tért haza. Az idős lenge öltözetben indult útnak, valamint betegsége miatt térben és időben nem tudott tájékozódni. A kiskunhalasi, kiskunmajsai, kiskőrösi, kiskunfélegyházi és kecskeméti rendőrök, valamint szolgálati kutyájuk a szépkorú keresésébe kezdtek. Hozzájuk csatlakozott közel két tucat polgárőr és a Hírös Rescue Mentő- és Kutatócsoport is. A Készenléti Rendőrség helikoptere is a helyszínre tartott. Többórás kutatást követően, 19 óra 30 perckor az eltűnés helyétől körülbelül 4 kilométerre találták meg a férfit és a birkákat. A hideg időjárás miatt tartani lehetett a kihűléstől, ezért a mentősök az időset kórházba szállították, és ellátták.

Hiába a kemény mínuszok, Donald Trump hurrikánszerű győzelmet aratott Iowában! És ettől a háború- migráció- és wokemániás baloldali vezetők fázhatnak igazán. Az embereket hidegen hagyja az időjárás,…

❤️ Szuperek vagytok! Annyira boldog vagyok és köszönöm, hogy itt és velem vagytok!
Mi vagyunk a legjobb csapat!
Legyünk minél többen!
️Ha esetleg szereted a tartalmaimat és sokat jársz ide, de még nem…

Trump történelmi győzelmet aratva nyerte meg az előválasztást Iowában, ezzel egyértelműen jelezte, hogy ki az úr a háznál.
Fontos győzelem ez, mivel ez volt az első állam ahol Trump elindult a…

Nemcsak a szomszédunkban áldozza fel az embereket a világhatalom

Donald Trump elsöprő győzelmével ért véget
az Iowában tartott republikánus előválasztás!

Amerika kezd felébredni, és megüzenték:
NEM kérnek tovább a demokrata baloldal által pénzelt orosz-ukrán…

️Figyelem
Sajnos Borvendég Zsuzsanna családi okok miatt nem tud részt venni most csütörtökön az előadáson, ezért ezt elnapoljuk.

Megértéseteket köszönjük!

Jövő pénteken, január 26-án, találkozunk,…

❤️ “Apa a farmunkért küzd”​​- Hanna, 6 éves.
Ez a kép többet mond ezer szónál.
Őszintén remélem, hogy édesapja a munkájával, gondoskodni tud majd családjáról.
✌️Ne adjátok fel!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média