Több mint 1 kilogramm drog lefoglalva; az előzetes adatok szerint amphetamin, marihuána és kokain. ℹ️ Ezek értéke meghaladja a 4 millió 400 ezer forintot.

4 millió forint értékű drog már nem kerül az utcára. A budapesti nyomozók aprólékos felderítőmunkával vonták ki a forgalomból a kábítószer-kereskedőt, akin november 23-án ütöttek rajta. A BRFK Bűnügyi Főosztály nyomozói a 48 éves K. Lászlót a Bűnügyi Bevetés Osztály egységével közösen fogták el, majd két belvárosi lakást kutattak át, ahol több mint 1 kilogramm drogot találtak; az előzetes adatok szerint amphetamint, marihuánát és kokaint. A lefoglalt anyagok értéke meghaladja a 4 millió 400 ezer forintot.

A BRFK nyomozói K. Lászlót előállították és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették - azóta letartóztatásban van.

Megérkeztem Prágába, a vallásszabadsággal foglalkozó éves miniszteri konferenciára.

Nem hagyjuk az üldözött keresztények ügyét feledésbe merülni!

BOTRÁNY!!!

"Minek ide kulturált, művelt emberfő, ott a tesióra meg a hittan, a rózsafüzér megvéd mindentől, ugye?" - Keresztényeken gúnyolódott a Momentumos Tompos Márton a Parlamentben a…

Semjén Zsolt: A kereszténydemokrata filozófia fundamentuma Jézus Krisztus evangéliuma.

3️⃣0️⃣ éves a KDNP Protestáns Műhelye! Az ebből az alkalomból rendezett jubiluemi ünnepségen a párt elnöke,…

őszintén mondom, ne utáljátok Tompos Mártont a mai megjegyzéséért. olyan kis elveszett fickónak tűnik, keresi a helyét a nagyvilágban, persze, hogy kiabálgat mindenfélét, hátha komolyan felfigyel rá…

G(y)urmai Zita képviselő asszony a mai parlamenti vitában ismét előadta magát nagyotmondás fronton.

A valóságtól elrugaszkodott felszólalása semmi másról nem szólt, csak a lózungok felsorolásáról.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média