Csak a rendőrökkel állt szóba az utcán kóborló kisfiú.

Egy járókelőnek tűnt fel július 9-én délelőtt egy meztelenül sétáló kisfiú a település egyik utcájában. Mivel vele nem állt szóba, hívta a rendőrséget.

A vegyes járőrpár női tagja - egy 4 és egy 3 éves testvérpár gyakorló anyukája - szólította meg rutinosan az akkor már egy kölcsönpólóban, és a környékről összesereglett felnőttek gyűrűjében zavartan és ijedten álldogáló gyermeket. Bemutatkozott neki, elmondta, hogy rendőr, és megbízhat benne. A kisfiú barátságosan és közlékenyen válaszolt kérdéseire, elárulta keresztnevét és azt is, hogy 4 éves – mint utóbb kiderült idősebbnek mondta magát, mint amennyi, hiszen januárban lett három esztendős. Azt is elmondta, hogy bölcsődés, de nem tudta, hol, a szülei nevére vonatkozó kérdésekre csak „Anya” és „Apa” választ tudott adni, lakcímét nem ismerte. A főtörzsőrmester hívó szavára szívesen beült a szolgálati autóba, majd együtt indultak a közeli ügyeletes bölcsődébe, ott azonban nem ismerte fel senki. Míg a rendőrnő az udvaron játszva terelte el a kisfiú figyelmét, társa az intézményvezető segítségével megtudta, ki is ő valójában. Miközben a gyermek édesanyjával felvették a kapcsolatot, a többi érdeklődő bölcsődés körbe vette a rendőrnőt, minden felszerelését, ruhadarabját tüzetesen megszemlélte és mindegyikhez magyarázatot várt. Az előre nem tervezett bemutató, a tea és a keksz elfogyasztása után indulhattak csak útnak.

A rendőrök a gyermek édesanyjától megtudták, a kicsi felügyeletével a nagypapát bízták meg, aki lánya telefonhívásáig nem is tudta, hogy unokája eltűnt, tévét nézett.

A kisfiút az ideiglenes egyenruhás felügyelet után épen és egészségesen hazavitték.

A 66 éves nagypapa esetleges büntetőjogi felelősségét a Dunakeszi Rendőrkapitányság vizsgálja.

: pixabay

"BonCSunk le minden atomerőműtot, mert láttam a Cserno bill-ban, hogy az nagyon veszélyeSS!!4! Lökjük az összes autót a MariJana-árokba (úgyis itt van a Tiszántúlon, a Pilisben) és zárLYuk be a összes…

Feri fiatalosch próbál lenni!

A baj csak az, hogy a komikum mögött komoly károkat szenvedhetünk, ha a Gyurcsány vezette baloldal egyszer hatalomra kerül! A videóból kiderül, hogyan sarcolna meg minket…

Tudta?

Érdekességek az irodalom, a történelem, a művészetek és a közélet világából.

A Polgárok Háza egyperces kisfilmjeiben számos ismert és kevésbé ismert információt foglaltunk össze, hogy a nyaralás,…

Levelet kaptunk. 👶

Egy aggódó férfi kért segítséget július 8-án reggel a Szigetszentmiklósi Autópálya Alosztály rendőreitől, mivel az autóban ülő 32 éves feleségénél megindult a szülés, azonban a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média