Már biztonságban a szabadságra vágyó futómadár.

Szegeden történt, nem is akármikor, július 3-án 10 óra 25 perckor.

Kollégánk azt a feladatot kapta, hogy fékezzen meg egy vadóc futómadarat, aki bolyongásba kezdett a belváros környékén. Az emu sehogyan sem akar megállni, és ez csak azért volt baj, mert így magának és másnak is bajt okozhatott volna.

Szegedi járőrünk kiérve a helyszínre, meglátta a kereszteződésben a szaladgáló madarat, akit kevésbé forgalmas helyre próbált terelni. A futómadár azonban nem volt túl együttműködő... Menekülőre fogta, és a vasúti sínek mentén a belváros felé vette az irányt. Futott, futott az ijedt állat, az autók között, a vasút mellett. Ekkor egy sűrű, fás-bokros területre szaladt, ahol végül nagy nehezen sikerült bekeríteni a nagy madarat.

Az elszabadult állatra addig vigyáztak kollégáink, amíg a Szegedi Vadaspark munkatársai érte nem jöttek. Szerencsére a szabadságra vágyó madárnak - bármilyen aktívan ellenállt, - nem lettek sérülései. Lelki sebei pedig remélhetőleg nemsokára begyógyulnak, és a gazdáit is megtalálják végre. Addig a vadaspark biztonságában pihen tovább.

Dobrev férjéhez méltóan hazudozik - készült a CNN támogatásával

Néhány hónappal ezelőtt tette közzé a Project Veritas oknyomozó portál azt a titkos felvételét, amelyen Charlie Chester, a CNN műszaki…

Index

Ha süt a nap és meleg van az a baj, ha nem süt a nap és nincs meleg, akkor az.

Az Index minden nap tesz azért, hogy az olvasók egy kicsivel ma IS rosszabbul érezzék magukat, még az olyan…

Jövőre csak rajtunk múlik hogy engedjük-e visszatérni a Gyurcsány-korszakot: az emelkedő rezsiárakat, a hazugságot, az ország kiárusítását és a szemkilövetést.

Soha többé baloldal, soha többé Gyurcsány…

Az arany régóta a bizonytalan idők egyik legjobb menekülő eszköze, most ATM-ből is vásárolható - OecoGlobus

Világszerte a hagyományos ATM-ek különböző pénznemben tesznek lehetővé készpénzfelvételt a…

❗️Hosszú évtizedek óta mindig adósok voltunk. Eddig!
😖A külföddel szemben fennálló nettó adósságunk 2008-ban és 2009-ben majdnem elérte a 60 százalékot. (Kik is irányítottak akkor az országot?)
📉

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média