NEMZETI VÁGTA KÉPVÁLOGATÁS

ℹ️ Ezen a hétvégén rendezték meg a 16. Nemzeti Vágtát – idén először Szilvasváradon –, amelynek, mint eddig mindig, úgy most is aktív részese volt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Lovas Díszegysége.

️👮🐴 Azonban nemcsak huszáraink, hanem rendőrlovasaink is tartottak bemutatót a közönségnek, továbbá dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány a nemzetközi futam győztesének adta át a díját

Jövőre találkozunk

️ "Mészáros megint lopott"
Az Országos Mentőszolgálat Járműveinek javítására kiírt nyílt pályázaton a Mészáros Autójavító Kft. lett a győztes, ők kapták a melót. Esettanulmány-értékű, ahogy a…

Az Európai Bizottság nem létező törvényeket és előírásokat kér rajtunk számon, miközben a globalisták a létező törvényeket sem tartják be.

az elmúlt lassan 10 évben hallgatjuk a baloldaltól, hogy a bevándorlás álprobléma.

️ csak hogy tisztázzuk friss _nemzetféltésüket_: akkor mégsem az és eddig hazudtak?

Hagyjunk már fel a hiú reményekkel!

Zeng a net arról, hogy a SMER és Ficó "hatalmas" győzelme micsoda szuper dolog. Nos persze lehet így is nézni, de ne feledjük:

ne kövessük el újra ugyanazt a hibát!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média