KIÁLLOK ÉRTED

Május 6-án közel 200 nevelőotthonokban élő fiatalt hívott meg az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztálya, – az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal és az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály bűnmegelőzési szakterületével együttműködve – a rendőrség Teve utcai székházába. A fiatalok egy rendhagyó, a prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélyeiről szóló színházi előadást tekinthettek meg. A KV Társulat és a Láthatáron Csoport által színpadra állított Kiállok érted elnevezésű előadás egy komplex társadalom-érzékenyítő program, amelynek elsődleges célcsoportja a gyermekotthonokban élő fiatalok, illetve a velük foglalkozó szakemberek. De nemcsak bűnmegelőzési, hanem baleset-megelőzési tudnivalókkal is gazdagodhattak a jelenlévők a nap folyamán, betekintést nyerhettek egy baleseti helyszínelő életébe, valamint egy közlekedésbiztonsági vetélkedő során értékes ajándékokat is nyerhettek.

Mára annyira fragmentált lett az ellenzék, hogy ember nincs, ki felsorolja az összes szervezet összes vezetőjét.
A túlkínálat a politikában is komoly probléma. Hát még ha az áru vacak!

Érettségi ide vagy oda, nálunk pörögnek a képzések!
A négy napos oktatásunk a kezdők számára könnyen érthető és a haladók számára is sok újdonságot nyújt. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudást…

Az elmúlt időszakban a 444.hu látogatottsága egyre inkább csökkent, az utóbbi hónapokban az sem volt ritka, hogy még a napi 300 ezres látogatottságot sem érte el a lap, de a 10 legolvasottabb…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média