☝️☝️☝️☝️☝️☝️☝️
Jánisz Varoufakisz volt görög pénzügyminiszter a helyére tette az amerikai gyarmatosítót
A nő a mikrofonnál azt mondta, aggódik amiatt, hogy Kína szabadon öntögeti a pénzt az afrikai…
ZSARUK ÉS PÁROK
Görög Alexandra és Szakolczai Joachim sokáig nem is sejtették, hogy csupán pár háztömbnyire laknak egymástól. Találkozásukat a véletlennek köszönhetik.
Szakolczai Joachimné Alexandra törzsőrmester, a Bicskei Rendőrkapitányság vizsgálója még az általános iskolában kezdte el a küzdősportot, és olyan középiskolát keresett, ahol sportolni lehet. Így esett a választása az egyik szekszárdi gimnáziumra, ahol rendészeti fakultáció is volt. Időközben megtetszett neki a rendőri pálya, így elhatározta, ezen az úton halad tovább. 2011-ben szerelt fel a XII. Kerületi Rendőrkapitányságra járőrként. Jelenleg a Bicskei Rendőrkapitányságon dolgozik vizsgálóként.
Szakolczai Joachim törzsőrmester az érettségi után a Rendőrtiszti Főiskolára jelentkezett, de nem vették fel. A szülei nagyon szerették volna, ha rendőr lesz, ezért az ösztökélésükre jelentkezett 2011-ben a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába. 2012-ben lett járőr a II. Kerületi Rendőrkapitányságon. 2022-ben került a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol körzeti megbízottként lát el szolgálatot. Időközben elkezdte a tiszti képzést, júniusban fog államvizsgázni.
Alexandra és Joachim egy véletlen folytán ismerkedett össze. A szomszédos kerületben dolgoztak, szolgálataik útja pedig többször keresztezte egymást, mire beszédbe elegyedtek. Hamar kiderült, hogy csak pár háztömbnyire laknak egymástól, így kutyasétáltatás ürügyén történt meg az első randi. 2016-ban házasodtak össze, a család idővel megduplázódott, 2017-ben született meg Miron, 2022-ben pedig Fruzsina.
Alexandra nem mondott le a sportról, több profi bokszmérkőzésen is részt vett. Az amatőr európai kick-box versenyen ezüstérmet szerzett.
☝️☝️☝️☝️☝️☝️☝️
Jánisz Varoufakisz volt görög pénzügyminiszter a helyére tette az amerikai gyarmatosítót
A nő a mikrofonnál azt mondta, aggódik amiatt, hogy Kína szabadon öntögeti a pénzt az afrikai…
️
️
" EU-válság: Olaszország, Görögország és Franciaország kilépési terveinek térképe ": A bukmékerek kiszámolták az EU összeomlásának valószínűségét - Rómának, Athénnak és Párizsnak van a legjobb…
️ Gyurcsány Ferenc egyszerűen megveszi más balos kispártok politikusait
️
ezt nem mi mondtuk ki, hanem egy fontos baloldali politikus
de hogy mit is mondott pontosan?
nézd végig az alábbi videót!
️
️
️
"A túlmozgásos Tordai Bence akut rohamairól már többször megemlékeztem e hasábokon. A Párbeszéd-…
Egy képen minden a mai nyugatról......
Nagy tudósok ezek a német sötétzöldek: azt mondják, ha leállítják az atomerőművet, olcsóbb lesz az energia...
BUDAPEST A BALLIBERÁLISOK KÖLDÖKZSINÓRJA! INNEN ETETIK, TÁPLÁLJÁK AZ EGÉSZ MOCSKOS GYURCSÁNY VEZETTE HÁLÓZATOT!
Karácsony Gergely és az elvtársak eladósították Budapestet és piacra vágják a megmaradt…
Az olaszországi konzervatívok első számú agytrösztjének vezetője a #CPACHungary-n!
Daniele Scalea a Machiavelli - Centro Studi Politici e Strategicikonzervatív agytröszt egyik alapítója és elnöke.…
Ferenc pápa budapesti szentmiséje gyönyörű környezetben lesz április 30-án
Megdöbbentő információk szivárogtak ki a budapesti városháza működéséről. Tudod ki hozza valójában a döntéseket a főváros ügyeiben? Ki Budapest valódi vezetője? Nézd meg a videót és küldd tovább!