Álrendőrt fogtak a valódiak.

️ Álrendőrt fogtak el a rendőrök️ Nemcsak a főbérlője előtt, de még egy társkereső oldalon 🫢 is rendőrnek adta ki magát egy 41 éves győrszentiváni férfi.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást a Győri Rendőrkapitányság csalás bűntette, és más bűncselekmények elkövetése miatt egy 41 éves férfival szemben, aki tavaly decemberben Koroncón egy házat vett bérbe. Az albérlettel kapcsolatos ügyintézés során magát rendőrnek adta ki, és a későbbiek során is több alkalommal a rendőrségi kollégáira hivatkozott. Fizetni azonban nem akart, így miután több havi albérleti-, és rezsidíj elmaradása volt, és a tulajdonost folyamatosan hitegette a fizetéssel, az a szerződést felbontotta.
Kiköltözését követően szembesült a tulajdonos azzal, hogy a házból több minden eltűnt, illetve megrongálódott, amivel körülbelül egymillió forintos kárt okozott.
Az ügy részleteiről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást.
Rendőrségi fotó

A keszthelyi Festetics kastély és a birtok Magyarország egyik leglátogatottabb kastélya. Nagy Bálintállamtitkár úr, a terület országgyűlési képviselője és Oláh Zsanett a NÖF vezetője mint házigazdák…

"Momentumosnak lenni annyit tesz: rombolni, másoknak folyamatosan kárt okozni. Derűs óhaj, hogy takarodjanak kapálni, ám az hasznos munka, arra ezek alkalmatlanok."
✍️Pilhál Tamás írása
hozzászólásban!

a momentumosok kesztyűben bontanak, mert “jó hideg a vas”.
nehogy bibis legyen az ujjuk!

Határkerítés vagy kordon, lebontanák mindet…
Az újbolsevik Hadházy és a Lenin-fiúk MUNKA közben, a Karmelita kolostor előtt.
Csinálják, amihez értenek semmit! Csak ülnek, óbégatnak, fészbukoznak,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média