BUDÁN ŐRZI A RENDET

Tíz évvel ezelőtt szerelt fel Fóris László a II. Kerületi Rendőrkapitányságra. Az elmúlt évek alatt alaposan megismerte a városrészt. Az ott élő lakosok is a bizalmukba fogadták, és gyakran fordulnak a főtörzsőrmesterhez, ha gondjuk akad.

Miután befejezte a középiskolát, évfolyamtársai a rendvédelem irányába csábították.
– Néhány iskolatársam rendőrnek tanult tovább, és olyan érdekes dolgokat meséltek, hogy nekem is megtetszett – magyarázza a körzeti megbízott. – Jelentkeztem a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába. Már akkor tudtam, hogy a közrendvédelemben szeretnék elhelyezkedni. Vonzott az utca és az egyenruha. Budapestre szerettem volna kerülni, ezért amikor az iskolában a II. kerületbe toboroztak, megtetszett a kicsit kertvárosias vidék. 2013-ban a II. Kerületi Rendőrkapitányságra szereltem fel járőrként, majd járőrvezető lettem. Kipróbáltam magam baleseti helyszínelőként is.
Körzeti megbízottnak 2021-ben nevezték ki. A kerület nagyrészt nyugodt, de mivel ezt a részt módosabb polgárok lakják, vonzza az átutazó bűnözőket.

– A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények engem kiváltképp érzékenyen érintenek. Vannak átutazó fiatalok, akik buliból mennek haza, vagy a parkokban előfordul, hogy egymásnak osztogatják a tudatmódosító szereket. Nagyon dühít, ha kamaszoknál látok drogot. Mindig beszélek velük, és próbálok rájuk észérvekkel hatni, elmagyarázni, miért veszélyesek ezek a szerek. Volt több elfogásom is a kábítószer miatt. Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor egy autó csomagtartója tele volt marihuánával és amfetaminnal. A sofőr furcsán viselkedett, ezért állítottunk meg. Arra nem számítottunk, hogy ennyi drogot találunk majd a kocsijában. Ugyancsak emlékezetes eset volt, amikor alig egy órán belül a kollégával elfogtunk egy késes rablót. Ezért jutalmat is kaptunk.

Fóris Lászlót március 1-én nevezték ki főtörzsőrmesternek. Munkája mellett a mozgásban vezeti le a feszültséget. Korábban versenyszerűen focizott, ma már csak szabadidejében rúgja a bőrt.

FOTÓ: BÉRES ATTILA

Nők a haza szolgálatában

A Magyar Honvédség kötelekében a férfiak mellett jelentős létszámban szolgálnak katonanők is, akik a haza védelmére esküdtek fel. Nőnapi összeállításunkban három katonahölggyel…

Napjainkban az átalakuló világrendről szóló diskurzusban az afrikai kontinenst érintő geopolitikai mozgásokat legtöbbször valamiféle perifériás jelenségként kezeljük, ám Afrika négy legnagyobb…

Az európaiak 84 százalékának hangját nem hallja Brüsszel
Itt az ideje a változásnak!
Részletek a videóban 👇🎬

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média