Úrhidai életmentő

Kömives Tibor főtörzsőrmester egyéves járőrszolgálat után lett Úrhida körzeti megbízottja, és azóta többször igazolta, minden tőle telhetőt megtesz, hogy a felügyeletére bízott polgárok életét megóvja.

Nádasdladányban született, és ott is végezte az általános iskolát.
– Alig kezdtem meg tanulmányaimat a székesfehérvári Váczi Mihály Ipari Szakképző Iskolában, amikor egyik gyerekkori jó barátom elújságolta, rendőrnek jelentkezett, és fel is vették a képzésre. Ez volt az a lökés, aminek a hatására beláttam: magam is erre vágyom. Mindig szép hivatásnak gondoltam, és a szüleim is támogattak benne – foglalta össze Kömives Tibor, aki Adyligeten végzett, és 2009-ben szerelt fel a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. – Egy éve voltam járőr, amikor a körzeti megbízotti alosztályvezető felajánlotta, legyek Úrhida körzeti megbízottja. Gondolkodás nélkül vállaltam, és ennek lassan 14 éve.

Amit sosem fog elfelejteni, az hat éve történt.
– Egy voltam azok közül, akik követtük a négy benzinkutat vadászpuskával kifosztó fiatalembert. Láttam, ahogy balesetezett, és azt is, ahogy utána a fegyverét maga ellen fordította. Az arca a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, és ekkor nyilallt belém, hogy ránk is lőhetett volna – idézte fel a főtörzsőrmester, akinek alapelve, hogy akin lehet segíteni, azért mindent megtesz. – Sárszentmihály határában omladozott néhány ingatlan. Valamikor cselédlakások voltak, de üresen álltak, és az elbontásukig vonzották a csavargókat. Egyik éjszaka, amikor dermesztő, mínusz 20 fok körüli hideg volt, ellenőriztem, nincs-e ott véletlenül valaki, és négy embert találtam. Vacogtak. Segítséget kértem az ügyelettől, és a kollégák melegedőbe szállították őket. Akkor viszont én kerekedtem fel, amikor egy sárszentmihályi férfi azzal hívott, hogy a szomszédjában lakó idős nő napok óta nem adott magáról életjelet. Belülről zárta be a bejárati ajtót, rongálás nélkül kiemeltem az egyik ablak üvegét, és bementem. Az ágyon feküdt, még magánál volt. Mentőt hívtam hozzá.
FOTÓ: BÉRES ATTILA

️EZT LÁTNIA KELL MINDENKINEK!
Tordai Bence belerángatna minket a háborúba!
Az 1 százalékos Párbeszéd társelnöke szerint “morális probléma”, hogy a magyar kormány nem akar fegyvereket szállítani…

Ezt küldöm azoknak a dollárbalos politikusoknak, akik szerint szégyen, hogy nem küldünk fegyvereket! Ti vagytok a szégyen!

Az a szégyen, hogy a magyar Parlamentben külföldi háborús érdekeket…

Az amerikai baloldal, vagyis a demokraták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy az orosz-ukrán háborút támogassák és ösztönözzék. Teszik ezt rengeteg pénzzel és fegyverrel. Ők könnyen beszélnek,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média