Színházi kulisszák mögött: Lukács Margit – Thália papnője” album

Rendkívüli megjelenésű színésznő volt, igazi hősnőalkat. Impozáns tartása, sötét tónusú, bársonyos alt hangja, tökéletes beszédtechnikája, jellemábrázoló művészete tette alkalmassá klasszikus drámai hősnők megformálására. 1939-ben Németh Antal, a Nemzeti igazgatója Az ember tragédiájának kamaraszínházi előadásában rá osztotta Éva szerepét. Ezt követően huszonhét esztendőn át játszotta az örök asszonyt a legkülönfélébb rendezői felfogásokban. Hosszú évekig volt a Csongor és Tünde Éj királynője is. A színház igazi nagyasszonya volt, s mintha az ő számára írták volna az igazi klasszikus szerepeket. Tán az egyetlen volt a pályán, aki a mindenkori Nemzeti Színház eszméihez, stílusához rendíthetetlenül és hűségesen ragaszkodott.

Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész

1956 – MÚLT, NEM MÚLT – IDŐUTAZÁS A FORRADALOMBA

Varga Csaba fotóriporter, fotográfus, épületfotós úgynevezett lentikuláris képalkotással készült, múlt és jelen összekapcsolódásának különleges…

Pöti szerint csupán egy egészen kis szeletnyi szuverenitásról kellene lemondanunk.
De vajon mire gondolhat itt a költő?

Talán arra, hogy még egy kicsit többet adjunk fel az országunkból az Európai Unió…

Megalakult Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete!

Gratulálok Campanari-Talabér Márta polgármester asszonynak, aki negyedik polgármesteri ciklusát kezdi meg a város élén, Katona Csaba…

Minden csoda három napig tart!

a feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter a politikai zsaroló brüsszeli elit oldalára állt és már nem is tagadja

Miért van ennyi GYŰLÖLET ezekben az amerikai LIBSI celebekben?
A milliárdos CELEBEK azt hiszik, hogy ők TÖBBET ÉRNEK, mint te!. A amerikai liberális celebek gyűlölik Donald Trumpot és a republikánusokat, ennek hangot is adnak elég gyakran, főleg a…
Végre jól helyre tették Magyar Pétert!
Egy kis szuverenitásról kellene lemondani.
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média