Album Civil Akadémia: Igen, igen és harmadszor is igen

Ez a rendezvény a kommentek köz található linkekre kattintva megtekinthető!

Csak a jó helyre húzott igenekkel, a pozitív üzenetekkel lehetünk sikeresek. Igen a családokra, igen a gyermekeink védelmére és igen a magyarként szeretett országunkra. Vajh, mi a baj a „folytatjuk” kampány igéretével? Tényleg él bárki is ebben az országban, aki ezt nem érti? 14 évvel ezelőtt kezdődött, majd meghonosodott a Fidesz országvíziója. Látványos azóta is az ország felívelése, aminek következtében az életminőségünk is megváltozott. Újra van hitünk a szó szoros értelemben véve, van hitünk abban, hogy lehet másként, kiegyenesedett gerinccel kiállnunk az igazunkért, és ha kell, akár a világgal dacolva. Elhisszük végre, hogy életre teremtett nép vagyunk, akik kultúrájukban gazdagok, hogy a tudományos életben a világ élvonalába tartozunk, hogy a miniszterelnökünknek köszönhetően meghallgattatunk a világban és elhisszük, van helyünk a nap alatt. És akkor a bennünket rágalmazók minderre csak annyit tudnak, hogy Lölő, meg Tiborcz, ja és a Tóni? Tényleg három nevet bedobnak csak úgy, és számukra megérné ezzel sutba vágni az eddigi eredményeinket? Pedig ha belegondolnának, ők is részesednek minden jóból, mert egy kormányzati politika soha nem pártválogató.

Moderátor – Szabó Anett

Vendégek – Bencsik András Demokrata főszerkesztő és Kiszelly Zoltán politikai elemző, Századvég igazgató

Ma van a Környezetvédelmi világnap, a Tisza pedig hamarosan virágzik.

Pár nap és virágzik a Tisza

Te tudtad, hogy ez a kis rovar hazánk egyik védett fajaTudtad,…

Nincs vége
Ezt a vasárnapi szavazás előtt mindenkinek tudnia kell

Ez a Momentum... identitásválság a köbön
Egyik héten még alap, hogy részt vesznek a Pride vonuláson, másik héten meg homofób mémekkel gyaláznak olyan heteró, jobboldali politikust, akinek a…

🫵😡 A háborúpárti Magyar Péternek üzenem: én háború helyett inkább a kisfiam ballagására szeretnék elmenni!
Ezért NEM rád, hanem a BÉKÉRE fogok szavazni június 9-én!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média