Album Wittner Mária Emlékkiállítás - „Készültem az útra”
A kiállítás MÁRCIUS 18-28-ig, hétköznap, 9.00 és 17.00 óra között, illetve rendezvények idején tekinthető meg!
Tisztelt Közönségünk!
Nagy szeretettel várjuk Önöket a Polgárok Háza áprilisi rendezvényeire és állandó programjaira!
- 2024. április 8. 17:30 - Civil Akadémia: Orbán Viktor és a Szent Korona:
Megvallom őszintén szeretem a magyar miniszterelnököt. Évek óta szembe megy a Góliáttal, ha kell, Európában egyedüliként veszi fel velük a harcot. Gondoljanak csak bele, mennyivel könnyebb lenne, ha úgy tenne, mint Gyurcsány vagy Tusk és belesimulna a Brüsszel hátsójába. Beengedné a migránsok betolakodó seregét. Beengedné az óvodákba, iskolákba a genderhívőket és elküldené a fiainkat Ukrajnába harcolni. Úgy jönnének az EU-s pénzek, mint a pinty, ennek ellenére mennyivel rosszabb lenne nekünk! Kérdezhetik, honnan ered a nem lankadó küzdő szelleme? Kinevetnek, ha azt mondom a Szent Korona is lehet ez a titokzatos erő? Biztosan emlékeznek rá, a Szent Korona az első Fidesz- kormány alatt, 2000-ben ünnepélyes keretek között került át a Nemzeti Múzeum alvó állapotából az Országházba! Titokzatos égi erejére, hatására és általa a megmaradásunk zálogára már sokan felhívták a figyelmünket! Zétényi Zsolt jogász hosszú évtizedek óta foglalkozik a Korona eredetével, a hányattatott sorsával és a Korona által szabott történeti alkotmánnyal.
Ez a rendezvény élőben is megtekinthető a Polgárok Háza weboldalán és YouTube csatornáján!
Moderátor – Szabó Anett
Vendég – Dr. Zétényi Zsolt
- 2024. április 19. 18:00 - Amikor a ruhák életre kelnek:
Zenés, táncos, kiállítással egybekötött viseletbemutató a Magyar Népviselet Napja alkalmából.
A műsor Lőrincz Beáta viselet- és jelmeztervező különböző produkciók számára készült viseletei mellett a Kárpát-medence rendkívül gazdag viselet-kultúrájába és a tervezés műhelytitkaiba is bepillantást nyújt. Az előadás folyamán végigkövethetjük, milyen hatással voltak a történelmi korszakok, vagy más kultúrák hazánk viseleteire, és megfigyelhetjük, hogyan felelnek meg a kívánalmaknak a használat közben megelevenedett ruhák.
Közreműködik a Magyar Örökség díjas Cédrus Táncegyüttes
Muzsikál a Fix-Stimm Zenekar
Az esemény után szeretettel várjuk Önöket egy kis házi pálinkával és rétessel!
- 2024. április 23. 17:00 - Színházi kulisszák mögött: Mészáros Ági:
Üstökösként indult el a pályán. „A csontjáig csupa kedvesség, tréfa, szépség, ironikus okosság, s egyetlen hangsúlyában, egyetlen mosolyában vagy szemöldökrándításában sem oktató, erkölcsös, polgári hősnő. Csak fény és játék, nincs árnyéka” – írta róla Illés Endre. Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt mellőzni kezdték, a művészi pálya addig lendületes íve megtört. Ezt ugyanazzal a bájjal, szelíd büszkeséggel viselte, mint addigi sikereit. Személye, művészi teljesítménye még ennyi év távlatából is méltó az emlékezetünkre.
Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész
Felhívjuk figyelmüket, hogy minden rendezvényünk díjtalan és regisztrációhoz kötött! Regisztrálni telefonon: 06/1/299-8050; e-mailben: [email protected]; honlapunkon (https://polgarokhaza.hu/esemenyek) az adott eseményhez kapcsolódó linkre kattintva lehetséges.
Album Wittner Mária Emlékkiállítás - „Készültem az útra”
A kiállítás MÁRCIUS 18-28-ig, hétköznap, 9.00 és 17.00 óra között, illetve rendezvények idején tekinthető meg!
Milyen kihívásokkal küzdenek a munkaerőpiacon Kelet-Közép-Európában és Délkelet-Európában? Erre a kérdésre keresték a választ a 2024-es Balkans Forum Budapest panelbeszélgetésének résztvevői.…
itt van az az Apáti reagál, amire vártál!
a videó linkje a kommenteknél.
Prime Minister Viktor Orbán on Kossuth Radio: Arriving in Brussels, one finds a warlike atmosphere; leaders speak as though engaged in their own war against Russia.
This isn't our war; it's between…
Péter Szijjártó, Minister of Foreign Affairs and Trade,…