Album Civil Akadémia: Veszélyes idők

Ez a rendezvény az alábbi linkekre kattintva megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=0A2-47e8UsU | https://polgarokhaza.hu/media/civil-akademia-veszelyes-idok

Egyre fenyegetőbb árnyak gyülekeznek Európa és benne hazánk felett. A kilátások nem bíztatnak semmi jóval, de azért talán történhetnek jó dolgok is. Bárcsak úgy járnának a csillagok! A Nyugat saját értékei ellen folytatja a háborúját, az Isten-haza-család hármas egységét ütemesen bontja le. Jól látni, ahogy az európai baloldal nem hogy nem gyógyult ki a bolsevik eszméből, de a nyugati felén láthatóan még elég jó bőrben van. Mi már köszönjük, nem kérünk belőlük, éltünk az eszmével közel 100 évet és rendesen megszenvedtük őket. Felismerjük a veszélyes játékait, 2010 óta megvédtük magunkat tőlük, de a hatásos ellenszerre még nem jöttünk rá. Épp ezért számolnunk kell a biztonságpolitikai veszélyekkel.

Házigazda – Dr. Csizmadia László

Moderátor – Szabó Anett

Vendég – Horváth József biztonságpolitikai szakértő – Alapjogokért Központ

Kubatov Gábor:
Karácsony szerint Budapest folyamatosan fejlődik.
Én is így látom, csak az iránnyal van a baj.

Nem mindegy, hogy előre megyünk vagy hátra...

Kocsis Máté válasza Gyurcsány Ferenc állításaira:

A DK elnöke ma megkezdte a bűncselekményekkel vádolt embereinek a mosdatását.

De hát, ugye, az kiabál, akinek a háza ég. Ezek szerint van vaj a…

Március 15. alkalmából elismeréseket adhattam át a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményt elért szereplőinek, valamint a Pénzügyminisztérium, a NAV, az Államkincstár, a KEF és az ÁKK dolgozóinak. �…

A baloldali bűnöknek nemzetközi szinten sincsenek következményeik - ezt mutatja Eva Kaili, Marc Tarabella és más korrupt, európai politikusok példája is.

Többek között erről beszéltem a Magyar…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média