Közreműködtek:Benkő PéterBoros ZoltánDarvasi IlonaFrech' ZoltánGyőri PéterHűvösvölgyi IldikóKurkó J. KristófLénárt LászlóStáb:vezető operatőr:Horváth Gáborka...

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.”

A Turay Ida Színház összeállításával emlékezünk Trianonra, mely összeköt bennünket. Utolsó közös emléke a nemzetnek.

️UKRÁNOKKAL FENYEGETTE ÉS MEGRÚGTA A MENTŐÁPOLÓT A BETEG️ Négy hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt tegnap a Hajdúszoboszlói Járásbíróság egy férfit, aki még tavaly…

2021.06.04. Orbán Viktor: Mi nem ellenfeleket, hanem barátokat gyűjtünk! Miniszterelnöki interjú
Orbán Viktor: Mi nem ellenfeleket, hanem barátokat gyűjtünk!

Kiderült, hogy a szomszédaink is a sikert és erőt respektálják, és mióta megerősödtünk, azóta sikerült javítani a kapcsolatainkat a többi…

„A Honvéd Kadét Program alapvető fontosságú értékeket ad a fiatalok számára ma is” - hangsúlyozta megnyitó beszédében dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Stefánia…

Itt a nyár, és reméljük már itt is marad! Ennek örömére le is cseréljük a borítóképünket a ti döntésetek szerint.
Nincs más teendőtök, mint a megfelelő emojit tenni arra a fotóra, amelyik a kedvenced…

101 éve. Mindannyian tudjuk, ismerjük a gyalázatos történetet.

Ám mindannyian tudjuk, hogy a nemzetünk még él, és mindannyian ismerjük annyira magunkat, hogy tudjuk: a nemzetünk mindig is élni fog!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média