Album Civil Akadémia: Látszik a Marsról!

Trump győzött az elnökválasztáson. A világ végre már azt hallhatja, hogy legyen béke, tegyük újra naggyá Európát, és az Egyesült Államokat. Hagyjuk magunk mögött a gendert, a woke-ot, a többi őrületet, a városi liberalizmus vadhajtásait. Történelmietlen azon merengenünk, mi lett volna, ha annak idején nem Biden győz, hanem Trump marad az elnöki székben, akkor nem lett volna elvesztegetett négy rettenetes évünk. Mert akkor nincs orosz-ukrán háború, nincs több száz-ezer megnyomorított csonka család, sem itt, sem ott. Valószínűleg nem robban ki a közel-keleti konfliktus sem. Már remélhetjük, hogy a FIDESZ-KDNP kormányzattal együtt naggyá tehetjük Magyarországot is. Szellemi és lelki értelemben mi talán célnál vagyunk! Azonban ne menjünk el szó nélkül az ellenzéknek nevezett pártok, csoportosulások mellett sem. Van valami végtelenül nyugtalanító a politikai pártnak álcázott villámcsődület viselkedésében. Élükön most éppen egy másik MP-vel. Ne becsüljük le a jelenséget, figyeljünk!

Házigazda – Csizmadia László

Moderátor – Ferkó Dániel

Vendég – Magyarics Tamás Amerika szakértő

#szerencsejatek #fotamogato

Szeretettel meghívjuk Önt a „Magyarország 20 éve az Európai Unióban” című kötetünk bemutatójára, amelyet a #Scruton-nal közös együttműködésben szervezünk!

A kiadvány átfogó képet nyújt Magyarország…

Óriási külső nyomás nehezedik Georgiára, mert egy patrióta, konzervatív párt nyerte a választást és a brüsszeli liberális elit most ezt nem tudja megemészteni.

Egészen odáig mennek, hogy szankciós…

Eddig és nem tovább!

Ha valakibe szorult egy csepp értelem, akkor leszáll a döglött lóról.
Napok óta világos, hogy a bukott szír elnök nem járt Magyarországon, a fénykép a repülőről kamu volt, a hír…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média