Ádám? János? István?
(Anekdóta, kismese az ádámcsutkáról)

Íme egy anekdota Bálint Sándor (1904-1980) néprajztudósról, a legszögedibb szögeditől, ahogy elnevezték őt. ( Aki egyébként nem mellesleg mentora volt Molnár V. Jóska bácsinak is.)
Meséli Sándor, a tudósember:
„Az egyszeri szegedi ember kérdezte valakitől, találja ki, hogy hívják.
– János – felelte az illető.
– Följebb.
– Akkor József.
– Még följebb!
– Hát akkor kend István!
– Na lássa kend, mi löhetnék más..."
Tehát az István a leggyakoribb – igaz, az Istvánoknak kétszer is van névnapjuk egy esztendőben, egy mostanság, a másik meg augusztus 20-án, de az az István-nap csak egyetlen személyt illet meg, jelesül Szent Istvánt.
Hanem jómagam a bibliai első férfiről, Ádámról fogok ma beszélni…
Már csak az ádámcsutka okán is.
Ahhoz, hogy a történetet megértsük, természetesen vissza kell mennünk Ádám-Éváig, de tán még tovább is.
Ha elfogadjuk a zsidó teremtéstörténetet leíró Ószövetséget, akkor tudjuk: az Úr saját képmására teremtette a Férfit (Ádámot), majd az ő oldalbordájából a Nőt (Évát).
És adva volt hozzájuk a Sátán, akit a mi bölcs Madách Imrénk nemkevés szépítéssel Lucifernek nevezett, ki bár örödögi lény, de mégiscsak Fényhozó.
Nos, az Úr mindent megengedett Ádámnak és Évának, beleértve még a házasságon kívüli nemi élet élvezetét is – bár ezt konkrétan nem jelzi az Ószövetség, de közvetve azért utal rá.
(Nem szólva arról, hogy akkor még a házasságot föl sem találták…)
Ám tény, hogy egy valamit nem engedett az Úr: megtiltotta fiának és lányának, hogy a Tudás Fájának gyümölcséből egyenek…
Több se kellett Lucifernek, azonnal megkörnyékezte a szépséges Évát, hogy így Évike meg úgy Vicuska, majd kerekperec odvágta Évának, hogy a tett halála az okoskodás, s harapjon rögvest a gyümölcsbe.
Éva mondá:
– Én hát szakítok egyet… Én hát szakítok egyet… – így kacagott pajzánul, s tán még kacéran pucsított is hozzá.
Szegény Ádám aztán annak a kacér pucsításnak végképp nem tudott ellenállni, hisz milyen jó volt Éva vállába is béharapni egyet-kettőt, s a pucsítás kacér látványára persze, hogy megáll a férfiész, s ekképp döntött a férfi:
– Jőjön reánk, minden, minek ránk jőnie kell, legyünk tudók, mint Isten…
És hamm…
Hamm bizony!
Hamm – Ádám, Éva bársonyos válla után, béharapott a tilos gyümölcsbe is…
De Jaj!
Bárcsak ne tette volna!…
A tudásért lemondott az ösztön kéjéről – s a gyümölcs (tán alma?) rögvest cigányútra ment.
Ádám fuldoklott, Éva menten hátba vágta egyszer, kétszer s vagy százszor is.
Mindhiába…
Az almacsutka örökre ottmaradt a férfiúi gigában.
Ma is ott van, ez az ádámcsutka – vagy helyenként "évahalál-csont"
Maga a gégegumó ott éktelenkedik a kiűzetés óta a férfiak nyakán elül: ez az a jellegzetesen kiálló porcos rész, melyet ocsmánysága ellenére mégis csak irigyelnek a nők, az örök Évák…
Hát így esett.
De mi, jóságos-jámbor férfiak nem haragszunk már rég gigánk csúnyája miatt az Évákra: nekik esztétikailag ez a kidudorodás maradt meg látványnak, ám mi még ma is az almát, látjuk rajtuk!
Minden Éván éppen kettőt, de mily gyönyörűt.
Ez a mi fájdalomdíjunk...
***
No, de meg ne essék az a szégyen, hogy nem köszöntjük az ünnepeltek – az Ádámokat, Jánosokat, Istvánokat…
Isten éltesse őket, jó egészséget nekik! ❤️🙏😊

A képen:
Az alma, amelyből épp egy szerelmi harapás hiányzik – ott van az a férfiak gigájában, az az ádámcsutka...