1918. december 1-én hunyt el Budapesten Kaffka Margit író, költő.

Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Indulását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

1880. június 10-én született a Szatmár vármegyei Nagykárolyban. Apja főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is.Szoros baráti kapcsolatban állt Kosztolányival, Babitscsal és Balázs Bélával is.

1905. január 5-én ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden másodszor is férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz, Balázs Béla testvéréhez. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.

1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.

Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.

A képen: Kaffka Margit sírja a Kerepesi temetőben.

Interjút csinált a 444-hez köthető LakmuszNina Jankowicz, az oeosz dezinfó szakértőjével, Joe Biden egykori dezinformáció elleni hivatalának vezetőjével (hàrom hétig bírta), aki annak idején oeosz…

Nyílvánosságra került Magyar Péterék brutális megszorítási csomagja!

️HELLO, DECEMBER
Az Országos Mentőszolgálat Magyarország legnagyobb egészségügyi intézménye, melynek feladata az életmentés. Bajtársaink azért választották hivatásuknak a mentést, hogy szaktudásuk és…

Nem bírnak magukkal. József és a tiszások még mindig a háborús megoldásban hisznek, közben a fél Európa belerokkan gazdaságilag a más háborújába.

A kiszivárgott Tisza-csomag minden korábbinál durvább adóemelést zúdítana a magyar dolgozókra.
Ezt hozná a munkavállalóknak:
Progresszív szja-rendszer bevezetése: 417 ezer forint feletti keresetnél 22…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média