167 éve, 1858. szeptember 2-án, - a magyar királyi koronázóvárosban - Pozsonyban született Fadrusz János, a XIX. század legnagyobb szobrásza.

De hogyan lett a múlt század egyik legnagyobb mestere Fadrusz János?

A Mátyás szobor: „magyar munka, őseredeti és hatalmas, igaz, csupa erő és önállóság“

Fadrusz Wesselényinek tragikus alakjából egyetlen vonást emelt ki, hogy „a nép és arisztokrácia közötti bizalmatlanságot lerombolta“. Fadrusz — a nép fia — ezt olvasta ki Wesselényi Pályájából, az Árvízi hajós önfeláldozó heroizmusából, politikai küzdelméből egyaránt.

Fanatikus magyar volt, a Ieglázongóbbak közül való. Petur bán kísértett benne. A hősi múltról álmodozott s újra fényben, dicsőségben szerette volna látni nemzetét. A rovásírás kérdésében is fanatizmusa vezette. Előadva adatait, ezt mondja a rovásírásról szóló egyik cikkében: „Az én következtetéseim nem a tudóséi, hanem a magyar emberé, aki boldog, ha nemzeti dicsőségének nyomaira akad“

A kolozsvári Mátyás-szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul és vigasztalást keres régmúlt idők fényében és nagyságában : akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép legendás királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei közölt olyan volt, mint a sas a verebek közt.

A pozsonyi Mária Terézia-szobor azt a korszakot kelti életre, amikor a nemzet, kimerülve százados harcoktól, önálló állami méltóságától megfosztva, mintegy hipnótikus álomba merülve szendereg. És íme, alig lép trónjára a fiatal királynő, éhes szomszédai szétszedik országait és a dicső osztrák hadseregből nincsen már több együtt, mint 6000 ember sorhad. Ekkor fordul Pozsonyban a magyar nemzet Iovagias és vitéz fiaihoz segítségért. Az alvó oroszlán felébred, nekiindul a régi szittyavér a számtalan ellenségnek és mint egy véres fergeteg, úgy söpri ki őket az országból és három hét múlva vígan tanyáznak a Magyar vitézek Bajorország fővárosában. A világ pedig bámulattal látta, hogy még nem fajult el a magyar név és míg az emberiségben lovagiasság és vitézség iránti érzés lesz, mindaddig a legdicsőbb emlék lesz: Moriamur pro rege nostro! Tanulság pedig e dicső lényből az, hogy: aki a magyarral jól tud bánni, azért képes odaadni vérét és életét. Ezt ábrázoltam a pozsonyi szobromban.

A zilahi Wesselényi-szobor a magyar nemzet azon korszakáról tanúskodik, amikor a hazafiak szívében a régi független Magyarország álomképe dereng, e nemzet ébredése, a modern Magyarország hajnala.