EZEN A NAPON... 1817. március 2-án született Arany János magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társasás igazgatója, a MTA tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare fordításai.
A magyarság legnagyobb szókincsével rendelkező magyarjára emlékezzünk ma.

Kis barátunk remélem, megkapta Szűcs mezét.
8-10 év múlva talán már pont az ő mezét fogja elkérni ugyanitt egy másik srác. Emberi pillanatok, fanatizmus és rengeteg érzelem! Kicsit megláttam ma a 25-26…

Szirénapróba lesz március 3-án Paks 30 kilométeres körzetében.

Hétfőn kora délután Paks környékén a Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül…

Strack-Zimmermann asszony a német Szabad Demokrata Párt egyik "nagyágyúja", jelenleg az EP-ben a Renew frakció FDP delegációjának vezetője. Ő volt az, aki a legutóbbi Ukrajnával kapcsolatos…

Akkor az Átlátszó nevű libsi internetes újság Vastagbőr rovatának facebook oldala kedvéért megismételjük:

Megállapodás született Londonban az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó terv…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média