Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
(Kossuth Lajos születésnapjára)

Ma van az újkori idők egyik legnépszerűbb politikusa, Kossuth Lajos (1802-1894) kormányzó születésnapja.
Élete csupa ellentmondás, de a legkritikusabb, forrongó pillanatokban mégis bő száz éve azt énekli mindenki, hogy “Kossuth Lajos azt üzente…”
Kevés buzdítóbb dal van a magyar zeneirodalomban, mint a Kossuth-nóta, amely dallamának eredete többek szerint Rákócziig vezethető vissza, mások Egressy Béni (a Szózat megzenésítője) alkotásának tartják. (Hosszú ideig a magyar Kossuth Rádió szünetjele volt…)
Akármilyen népszerű közel kétszáz éve Kossuth Lajos, az tény, hogy ugyancsak ellentmondásos személyiség volt.
Ha nem lenne furcsa egy politikus nemzeti hőst ekképp jellemezni, azt mondanám: esetenként forrófejű, hebrencs férfi volt.
Metternich és a kamarilla úgy számolt, hogy pár évi börtönnel megtöri, ám amikor Kossuth 1840-ben amnesztiával szabadlábra került a börtönből, eltökéltebb és népszerűbb volt, mint valaha.
Bécs erre mást eszelt ki, arra utasították Landerer Lajos nyomdászt (aki egyébként a Habsburg titkosrendőrség ügynöke volt), hogy ajánljon fel Kossuthnak egy szerkesztői állást.
Úgy vélték, ezzel képesek lesznek majd „kordában tartani” Kossuthot, de csalódniuk kellett, ugyanis az 1841 januárjában elinduló Pesti Hírlap a reformkori Pest-Buda egyik legnépszerűbb lapja és az ellenzék legfőbb szócsöve lett.
Lapjában persze nekiment Széchenyinek is, mert a gróf azt hangoztatta – utólag látjuk, nem ok nélkül –, hogy Kossuth túlzottan harsány hangvételével és türelmetlenségével forradalomba és véres pusztulásba taszítja a nemzetet.
És jött is 1848, és a forradalom…
Történet – remélhetőleg – mindenki ismeri.
Kossuth miniszterként a Batthyány-kabinet tagjai közül a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta, ugyanis 1848 során megalkotta Magyarország első önálló költségvetését, később pedig olyan pénznemet vezetett be – az úgynevezett Kossuth-bankót –, mely a szabadságharc bukásáig alkalmasnak bizonyult a kormány költségeinek finanszírozására.
Eközben szónoki tehetségét is felhasználta a kormány sikere érdekében, július 11-i híres „megajánlási beszédével” például akkora sikert aratott, hogy az országgyűlés 42 millió forintot és 200 000 újoncot szavazott meg az ország számára…
Időközben – lépésről lépésre – a szabadságharc egyértelmű vezére vált beklőle.
A Habsburgok trónfosztása után ő lett Magyarország első embere – a Kormányzó.
A szabadságharc bukása után elmenekült ugyan az országból, de a szemét folyamatosan rajta tartotta minden ügyön.
Nevéhez fűződik a Duna-menti Köztársaság gondolatának megalkotása – s ez némi fantáziával és kis jóindulattal — akár a Visegrádi Négyek előfutárának is mondható.
Ellenezte a kiegyezést – ezt sem ok nélkül tette –, Deáknak címzett híres Cassandra-levélben megpróbált gátat vetni a megállapodásnak.
Igaz, “másik utat” nem tudott kínálni.
A kormányzó elnök egészen 1894-ig kitartó híve maradt a magyar függetlenség és szuverenitás ügyének, így aztán 92 éves korában bekövetkező halálát az egész ország megrendülten fogadta.
Dísztemetése ugyan hivatalosan nem lehetett, de a földi maradványait szállító vonatot Csáktornyától egészen a fővárosig gyászolók százezrei várták, a Kerepesi-temetőbe vezető utolsó útjára pedig több mint félmillióan kísérték őt utolsó útjára.
Kossuth népszerűsége mindmáig töretlen, bár – mint fentebb céloztam rá – ma is sokan támadják, például szabadkőművessége miatt is.
Kossuth mégis ott van a legnagyobb magyarok között – alighanem kimozdíthatatlanul.
Mi mással fejezhetném be mint Kossuth nóta zárósorával:
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

A képen
Kossuth Lajos mauzóleuma a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.