️ "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!" - mondta az EU alapító atyák egyike, napjainkra pedig eljutottunk ide: “Az Európai Unió 2004-es bővítése után került napirendre az Európai Alkotmányról szóló szerződés szövegezése, a kérdés az volt, megemlítse-e az új alkotmány preambulumában a kereszténységet mint Európa egyedi civilizációjának egyik forrását? A tárgyalások alapját képező, véglegesnek szánt szövegben végül csak Európa klasszikus örökségét és a felvilágosodást határozták meg Európa szellemi gyökereiként - a kereszténység említés nélkül maradt!
Izgalmas kérdésekkel és témákkal várunk titeket holnap!

VÉGRE!

Ha jól értem a 444.humost ÖRÖMMEL fogadja, hogy a magyar kormány ennyi idő után átveszi a BezzegDemokráciaNémetország Facebook törvényét, és aki csúnyákat ír a Facebookon, vagy fenyeget, az…

Szlovákiában ma több olyan embert letartóztattak, akik kommentekben örömködtek a Robert Fico elleni merénylet miatt.
Szerbiában ma letartóztattak egy embert, aki Aleksandar Vučić szerb elnök…

Két európai kormányfő állt ki nyíltan a háború ellen, a béke mellett. Az egyiket tegnap lelőtték, közvetlen közelről, hideg vérrel, kis híján meghalt.
Európa önként, dalolva spanolja magát bele egy…

Fico-merénylet:
A szlovák miniszterelnök élet és halál között lebeg, több mint 3 és fél órája műti egy nagy orvosi csapat.
A radikális elkövető politikai okokból támadt Robert Ficora.

Tudjátok ki ez a hölgy, aki szégyelli, hogy magyar? Ő kérlek benneteket Magyar Péter EP listájának egyik jelöltje, Kollár Kinga. Ja, és amellett, hogy szégyelli a hazáját még agymosottnak is tartja a…

Mindenki mélységesen szégyellje magát, aki az elmúlt 24 órában EMBERILEG VÁLLALHATATLAN kommenteket írt Robert Fico lelövése kapcsán! Az összes botrányos kommentelő megérdemelné, hogy tetőtől talpig…

Peti egyre keményebb.

"100 ügyvéddel mindenkit beperel. Minden Megafonos be lesz perelve, és mennek a börtönbe"

Amikor a weboldala Adavédelmit kellett volna megírni, de csak "lemásolta", akkor hol…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média