MA VAN... Nagycsütörtök, a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus elárultatásának és elfogásának napján az esti misén a Glória hangjaira megszólalnak a harangok, az oltárcsengők és az orgona, és innentől kezdve elnémulva gyászolnak Nagyszombatig, a feltámadásig. 🙏

️ "Nagycsütörtök az Oltáriszentség alapításának ünnepe. a húsvéti szent három nap közül az első. Jézus a Gecsemáne-kertben ez alkalommal vett búcsút tanítványaitól, majd felkészült az áldozatra. Az Egyiptomból való szabadulás emlékére tanítványait ekkor hívta meg - széder esti - vacsorára, ez lett az utolsó vacsora.

Lukács evangéliuma szerint: „Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: »Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.« Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: »Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.« Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: »Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.« Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz."

Hogy szeretetét kimutassa, Jézus megmosta tanítványai lábát. Ennek emlékére honosodott meg a szertartás, amelynek során a főpapok jelképesen megtisztítják 12 szegény ember lábát.

Az utolsó vacsora után Jézus tanítványaival együtt kiment az Olajfák hegyére imádközni. Máté evangéliuma szerint háromszor szólt az Atyához, s tért vissza az alvó tanítványokhoz.
Lukács szerint Jézus közben vérrel verítékezett, és egy angyal jött a megerősítésére. Amikor Jézus harmadszor visszatért tanítványaihoz, megérkezett az áruló Júdás a katonákkal, és elfogták őt."

Brüsszel terve a migránsok kötelező elosztásáról veszélybe sodorná Magyarország biztonságát. Ezt nem fogjuk hagyni . Nálunk nem lesznek migránsgettók

️Az ex-jobbikos, rasszista bűnért és garázdaságért elítélt újpesti képviselő, Szabó Balázs megverte a Jólvanezígyből ismert Szabó Mártont egy kocsmában, ott találkoztak össze a válogatott meccs után.…

Hol vannak a női szervezetek, hol vannak a jogvédők , S hol járnak ilyenkor a youtuberek? Azok, akik máskor oly hangosan tudnak kiállni a kamerák elé. Érdekes , hogy Magyar Péternek mindent szó nélkül…

Sablonlegenda vagy pszichothriller

Nem tudom, hogy a szemünk láttára kibontakozó tragédia egy novellát vagy akár egy regényt is megér; azt sem tudom, hogy néhány hónap vagy év kell, hogy a történet…

Varga Judit Magyar Péterről: "Neki vannak hangfelvételei, és teljesen tönkre fog tenni, ha el merek válni."
️A parazita nem engedi a gazdatestet, mert tudja, hogy nélküle csak semmiség.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média