MA VAN... a lengyel–magyar barátság napja!
Reméljük lengyel testvéreink hamarosan észhez térnek és elzavarják a nyakukra ültetett brüsszelitákat.

„Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”

„Węgry i Polska to dwa wiekuiste dęby, każdy z nich wystrzelił pniem osobnym i odrębnym, ale ich korzenie, szeroko rozłożone pod powierzchnią ziemi, i splątały się, i zrastały niewidocznie. Stąd byt i czerstwość jednego jest drugiemu warunkiem życia i zdrowia.”

– Stanisław Worcell (1849)

A Lengyel - Magyar Barátság Napjának Dzień Przyjaźni Polsko-Węgierskiej története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírták a győri nyilatkozatot, valamint átadták a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a lengyel-magyar barátság napját.

A két nép baráti kapcsolatainak emléknapjának minden évben a másik ország egy-egy városa ad otthont. 2007-ben Przemyśl, 2008-ban Debrecen, 2009-ben Krosno, 2010-ben Óbuda-Békásmegyer, 2011-ben Poznań, 2012-ben Ópusztaszer, 2013-ban Tarnów (Bem tábornok szülővárosa), 2014-ben Eger, 2015-ben Katowice, 2016-ban Budapest, 2017-ben Piotrków Trybunalski, 2018-ban Veszprém, 2019-ben pedig Kielce központtal rendezték meg a két nép barátságának emléknapját.

2020-ban Csepel nyerte el az ünnep rendezésének jogát.

Az ünnepnap alkalmából abban az évben a barátság napnak otthont adó város vezetője átadja az esemény zászlaját a következő évi eseményt megrendező város vezetőjének.

A magyarok és a lengyelek közt rövidebb ideig már a középkorban is voltak összekapcsolódások. A két ország először Nagy Lajos uralkodása idején került perszonálunióba egymással, majd később Jagelló Ulászló koronája alatt egyesültek a magyar és a lengyel érdekek.

A kora újkorban aztán mi adtunk nekik egy meghatározó, erőskezű uralkodót Báthori István erdélyi fejedelem személyében. Egy évszázaddal később viszont ők segítettek nekünk és az európai hatalmaknak abban, hogy közös erővel kiűzzük az Oszmán Birodalmat az országunk területéről. Egyes feltételezések szerint ebből a korszakból származhat a „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát” mondás is.

A 18. század végén a környező hatalmak nyomása végül Lengyelország felosztásához vezetett. Függetlenségük visszaszerzéséhez több, mint egy évszázad kellett nekik. Időközben pedig ugyanerre törekedtünk mi is, csak már nem a törökökkel, hanem a Habsburgokkal szemben.

Ez a közös cél eredményezte azt, hogy együtt harcoltunk velük 1848-49-ben is. A lengyeleknek ekkor saját hazájukban nem volt alkalmuk megteremteni a nemzeti függetlenséget, ezért meglévő erőikkel inkább a mi szabadságharcunkat segítették egy légióval, amelyben több ezer tiszt és közkatona szolgált.

Viszonzásképp az 1863-ban szervezett felkelésük során magyar önkéntesek támogatták küzdelmüket. A magyar légióban többek közt a később híressé vált természettudós, Herman Ottó is szolgálatot teljesített közkatonaként.

A század utolsó szakaszában sok lengyel érkezett hozzánk munkát keresve, 1883-ban Budapesten például már saját egyesületet hoztak létre. A népszámlálási adatok szerint a századfordulón már 50000 lengyel élt Magyarországon.

Az I. világháború a két nép számára eltérő következményekkel járt. A lengyelek akkor kapták vissza nemzeti önállóságukat, amikor mi elvesztettük az országunk kétharmadát. Ettől függetlenül az együttműködés a két világháború közti időszakban továbbra is fennmaradt.

A II. világháború elején a németek és a szovjetek ismét felosztották Lengyelországot, ekkor nagyon sok a németek és szovjetek elől menekülő lengyel érkezett hazánkba. A becslések szerint mintegy 70000 lengyel katona lelt Magyarországon menedéket – sokukra e segítség nélkül fogság vagy halál várt volna.

A világégés mindkét országra csak pusztulást hozott, és a háború végével mindkét nemzet elvesztette függetlenségét.

Több, mint egy évtized telt el addig, amíg a két nemzet ismét megpróbálta ezt visszaszerezni. 1956-ban viszont először a lengyelek keltek fel a szovjetek ellen, majd a példájukat látva mi is hasonlóan jártunk el. A lengyelek tárgyalásos úton részsikereket értek el, a mi forradalmunkat azonban kíméletlenül leverték a szovjetek.

A hidegháború végén a Szovjetunió összeomlásával azután mindkét nemzet felszabadult, és az újjászerveződő Európában együttműködve próbálták meg biztosítani maguknak a fejlődés lehetőségét.

A több évszázados múltra visszatekintő együttműködés és barátság mind a mai napig fennáll.

Vitézek A Hazáért