EZEN A NAPON... "1971. február 5-én vitte el az ördög Rákosi Mátyást, a "bölcs vezért", aki 1952-53-ban pártfőtitkár és a minisztertanács elnöke volt.

Eredeti nevén: Rosenfeld Manó zsidó családban született a délvidéki Adán, 1892. március 9.-én. Gyermekkorára és ifjúságára nem vesztegetnénk az időt.

1910-ben belépett az MSZDP-be. 1912-ben a budapesti Keleti Kereskedelmi Akadémián szerzett okleveles kereskedői diplomát, Hamburgban, majd Londonban különböző kereskedelmi cégeknél gyakornokoskodott.

Az I. világháború kitörésekor hazatért. Az orosz frontra vezényelték, ahol fogságba esett, de 1918-ban megszökött. Az "őszirózsás" forradalom kitörés után, Budapesten belépett a kommunista pártba (KMP), amelynek vidéki titkárává választották.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919.03.21-től a kereskedelemügyi népbiztos helyettese és a szociális termelés öt népbiztosának egyike volt. Július 19-én a karhatalmi feladatokat ellátó Vörös Gárda parancsnoka lett. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába menekülnt, ott azonban internálták. 1920. áprilisában engedték szabadon, Szovjet-Oroszországba húzta a belét. 1920 és 1922 között a Komintern politikai megbízottjaként Németországban Csehszlovákiában, Ausztriában és Olaszországban hintette a mételyt, részt vett több párt szétbomlasztásában, és az "igazi leninista" párt megteremtésének szükségességét hangoztatta.

1924. decemberében illegálisan Budapestre érkezett a KMP újjászervezésének feladatával. 1925. szeptember 25-én lázadás vádjával letartóztatták és bíróság elé állították. 1926. augusztusában 8 és fél év fegyházbüntetésre ítélték, Vácott, majd a szegedi Csillagbörtönben raboskodott.

A Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért büntetésének letelte előtt újra perbefogták és 1935-ben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. A szovjet és a magyar kormány közötti megegyezés értelmében azonban sajnos kiengedték a börtönből azzal a feltétellel, hogy a Szovjetunióba távozik. Hamarosan a moszkvai magyar emigráció vezetőjévé vált.

1944. decemberében Moszkvában a Horthy-féle fegyverszüneti delegáció tagjaival tárgyaló küldöttség vezetője volt, Szegeden nemzetgyűlési képviselővé választották, azonban Sztálin csak 1945.01.30-án engedélyezte visszatérését. Február 23-án a Központi Vezetőség (KV) főtitkárává választották, kezében tartotta az államvédelmi szervek úgynevezett operatív munkájának irányítását. Mindenféle újabb poziciója mellett, megalakította a Baloldali Blokkot. Közben az FKgP felbomlasztásán fáradozott.

A leszámolás egyik eszköze az úgynevezett "köztársaság-ellenes összeesküvés" leleplezése volt, amellyel sikerült eltávolítania Kovács Béla kisgazdapárti főtitkárt, valamint Nagy Ferenc miniszterelnököt.

Az 1947-ben rendezett országgyűlési választásokon a balolal győzelmét választási csalással érte el. A Dinnyés Lajos vezette kormányban ismét miniszterelnök-helyettes és államminiszter lett. 1948. júniusában létrejött Magyar Dolgozók Pártja, aminek Központi Vezetőségének főtitkárává választották.

Az 1948. decemberében megalakult, Dobi István vezette kormányban is a miniszterelnök-helyettesi és az államminiszteri tisztséget töltötte be, 1949. februárjában a Magyar Függetlenségi Népfront elnökévé is megválasztatta magát. Meghirdette a nehézipar fejlesztését a "béke megvédése" érdekében a gazdaság más területeivel szemben, hozzálátott az ellenfeleivel való leszámoláshoz.

Az egész országban eluralkodott a terror, 1950-ben győzött a szovjet típusú rendszer, bevezették a tanácsrendszert és megindították az első ötéves tervet. A Weis Manfréd Művek ekkor felvette Rákosi Mátyás nevét. 1951-ben a teljesíthetetlen ötéves terv tervszámait másfélszeresére emeltette, amelynek a jegyrendszer bevezetése lett a következménye, a lakosság életszínvonala rohamosan csökkent, fokozódtak a válságjelenségek az élet minden területén.
Saját felügyelete alá rendelte az Államvédelmi Hatóságot, tönkretette a mezőgazdaságot.

1952. márciusában, 60. születésnapján személyi kultusza, dicsőítése elképesztő méreteket öltött. Pártfőtitkársága mellett augusztus 14-én átvette a miniszterelnöki tisztséget is.

1953. márciusában, Sztálin halála után, az új szovjet vezetéshez beérkeztek a jelentések Magyarország katasztrofális helyzetéről. Rákosit Moszkvába rendelték és utasították, hogy a miniszterelnöki tisztséget adja át Nagy Imrének.

Felelőssé tették azért, hogy hibás politikájával végveszélybe sodorta a rendszert. Július 2-án kormányváltás történt, az új kormány élén Nagy Imre állt. Rákosi azonban a párt élén maradt, hadjáratot indított Nagy Imre ellen, aki sorra vesztette el tisztségeit. 1955. áprilisában a hatalmát nem veszélyeztető Hegedűs Andrást ültette a miniszterelnöki székbe.

1956. februárjában vált a helyzete ingataggá, amikor a szovjet XX. pártkongresszus után nyíltan követelték távozását. Július 22-én "gyógykezelésre" a Szovjetunióba utazott.

Az 1956. évi forradalom leverése után Kádár mellett foglalt állást és felajánlotta szolgálatait a szovjet vezetésnek. 1957-ben Moszkvából Krasznodarba, 1962-ben Kirgizisztánba, végül 1967-ben Gorkijba kellett költöznie. Magyarországon megfosztották képviselői mandátumától, elnöki tanácsi tagságától, kizárták a pártból és elutasították a sorozatos hazatelepedési kérelmeit.

Gorkijban (Szovjetunió) döglött meg, 1971. február 5.-én. 1971.02.16-án a Farkasréti temetőben helyezték el a hamvait a 60-1-191/192 fülkében.
(Ancient Hungary)