Szent László a magyar uralkodói eszmény egyik legtökéletesebb kifejezője, a kereszténység védelmezője és terjesztője, aki a legkeményebb csatában is nemes lelkű tudott lenni, s akiről egyszerre mondták, hogy "lovagkirály" és hogy "szent".
A nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása valamint a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszer kiépítése. Ő avatta szentté András és Benedek zoborhegyi remetéket, Gellért püspököt, augusztus 20-án István királyt, majd pedig Imre herceget. Sok templomnak ő a védőszentje. Lánya, Piroska a Bizánci Birodalom legnagyobb, legszentebb és legtiszteltebb császárnéja lett.
De mindezeken túl, Szántai Lajos még nagyon sok mindenről fog nekünk előadást tartani január 26-án, pénteken, 18:30 órai kezdettel.

LAINEY MOLNÁR TELJESEN MEGBORULT #shorts #molnarlainey #magyar #művész #illusztrator
LAINEY MOLNÁR TELJESEN MEGBORULT #shorts #molnarlainey #magyar #művész #illusztrator

️KIRÚGÁS HELYETT DICSÉRETET KAPOTT A MENTŐÁPOLÓ
Volt már, hogy hamburgerezés vagy hangos sziréna miatt, de parkolásért is érkezett kifogás a mentőkhöz, most pedig azért háborodott fel egy…

Minden nap mérgezte egy kicsit a sarkadi családot 🫨

Egyikük emiatt kórházba is került, míg végül kiderült az igazság.

Megvette a szén-monoxid-érzékelőt januárban egy sarkadi család, a műszer másnap…

ÚJ ÉVAD, ÚJ SZEREPLŐK, ÚJ FORMÁTUM

Ma például gyorsan kiderül, hogy az élet a Momentumban sem egy habostorta 👇👇

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média