"Sok fiatal szerint Gyurcsány egy kedves, humoros, tornacipős bácsi, aki annyi vicceset mond, amikor elvegyül közöttük."
✍️PILHÁL GYÖRGY ÍRÁSA!
️
🙏 A magyar vízkereszt elnevezés a víz e napon megszenteléséből, megkereszteléséből ered, ami Jézus, a Jordán folyóban történt megkeresztelésére utal.
Amikor Jézus alámerült a vízben, az ég megnyílt, és Isten szava hangzott. Az Atya szólt az emberek közt álló Fiúhoz, miközben felette a Szentlélek lebegett: a Szentháromság kinyilvánította magát az emberiség előtt. Jézus ezek után kezdte meg tanítását, és azért keresztelhet a Szentlélekkel, mert ő a Fiú, aki minden hatalmat és kiváltságot megkapott az Atyától.
"Sok fiatal szerint Gyurcsány egy kedves, humoros, tornacipős bácsi, aki annyi vicceset mond, amikor elvegyül közöttük."
✍️PILHÁL GYÖRGY ÍRÁSA!
️
Azt hinnéd, hogy valamelyik arab ország vezetőjének a posztja jön veled szembe, de aztán meglepődsz, hogy nem az ott Emmanuel Macron.
Végül pedig nyugodtan konstatálod, hogy pontosan az történik a…
Hogyhogy hol vagyok? Még dolgozunk!
Jönnek a választások, így elindult jobboldaliak korlátozása.
Igazából nincs új a nap alatt.
jakab peter szerint
5%-on áll a pártja.



Próbálkozni dicséretes, a kudarc a fejlődés része, a siker pedig csak egy állomás.
Na, akkor indulhatsz is…
Az elmúlt tizenkét hónap tűz-, illetve katasztrófavédelmi tesztjeinek kérdéseiből válogat…
Gondolom nem vagyok egyedül… 
Nincs is finomabb Édesanyám bejglijénél vagy egy (saját) töltött káposztánál! De bizony eljött az új év és muszáj ledolgozni! Itt nem csak az alakról van szó! Novák…