November 19. Erzsébet
(Árpád-házi Szent Erzsébet; 1207-1231.)

A világegyház egyik legkedveltebb női szentje; Szent Ferenc harmadrendjének mennyei gyámola; a szegények és a betegek, az árvák és az özvegyek patrónája: II. András és a meráni Gertrúd lánya. Sárospatakon született. Már gyermekkorában kitűnt különös jámborságával: az ünnepeket módfelett tisztelte, kerülte a táncot és a játékot is. Az Érdy-kódex tanúsága szerint a rózsalegenda még idehaza esett meg vele. Télen a vár kapuja elé maradékot vitt kötényébe rejtve a szegényeknek; összetalálkozott atyjával: „fiam Erzséböt, hova mégy, mit viszöl". Atyja a kötényben kenyér helyett rózsát látott. A rózsa miképpen a kenyér Jézus megidézője. Az esztendő körének szembejegyéből jött az égi segítség: Jézus ajándéka, lelke pünkösdi rózsapirosa. Más előadásban ez már Thüringiában történt. A rózsalegendának számos népi változata él ma is. Az egyik moldvai változatban a kenyér csipkerózsává, az ,,Istent rejtő" bokor virágjává változik, s a kapu előtt ácsorgó szegények elköltik e lelket tápláló eleséget. Itt jegyezzük meg, hogy Erzsébetet pünkösdi gyermekjátékaink dalai emlegetik.

Négyesztendős korában jegyezték el Thüringia őrgrófjának fiával, Lajossal. Rögtön németföldre vitték; a menyegzőt 1221- ben ülték meg. Korán kapcsolatba került a franciskánus mozgalommal. Hitvesi és édesanyai kötelességei mellett egész életét a szegényeknek és a betegeknek szentelte. Egy napon, amikor ura vadászni volt, egy undok ,,poklost" megfürösztött és hitvese ágyába fektette. Ura szülei, amint fiuk megérkezett, gyűlölködve panaszolták el az esetet, s azzal vádolták meg, hogy tékozló és szolgáit éhen akarja veszíteni (böjtön tartotta őket csak úgy, mint önmagát); szavuk hiteléül a hitvesi ágyban fekvő poklost hozták föl. Lajos fegyvert ragadott és nagy haraggal, a gyilkolás szándékával rontott be a szobába... A lepedő alatt, amelyet fölrántott, hogy levágja a poklost, Krisztust látta meg vérben, megfeszítve. Bocsánatáért esdekelt, amire Jézus elenyészett. Átkarolta asszonya térdét, s mindenben szabad kezet adott neki. Erzsébet időszakában a marsi indulat helyét már az adakozó jóság foglalja el.

1227-ben elveszítette a férjét, aki a Szentföldre igyekezett; útközben érte a halál. Erzsébet 1228-ban lemondott a földi javakról. Megpróbáltatások és megszégyenítések követték cselekedetét, mivel urának rokonai túlzónak tartották elhatározását. Marburgba költözött, kórházat létesített ott, majd hamarosan meghalt. Halála előtt imádkozása közben madár látogatta meg, a madár éneket ,,mondott", s Erzsébet vele mondta azt. Négy napig volt fölravatalozva, ez alatt igen sok madár szállt a székesegyházra. Darócruhában temették el, az általa alapított Szent Ferenc kápolnában. Rövidesen csodák történtek a sírjánál; a pápa 1235 pünkösdjén(!) szentté avatta. 1236 májusában, amikor koporsóját fölemelték, Frigyes császár - korábbi kérője - szőrcsuhában, fején császári koronával segített a koporsóvitelben. „Nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa királynéjának" - mondta Frigyes, miközben a halott fejére tette a koronát. Ereklyéi fölé emelt templom a német gótika remekműve. (Erzsébet életében olyan magas tornyú templom építtetésére vágyott, amelynek harangszavát Magyarországon is meghallják. Kereste a megfelelő helyet, de nem találta. Egy napon követ dobott a levegőbe: „ott fogom fölépíteni a templomot - mondta -, ahol ez a kő leesik." A kő mocsaras helyen ért földet, közel a Lahn vízéhez. A későbbi templom ott épült föl.) Erzsébet az emberszeretet példaképe. Szegények, elhagyottak, kórházak, emberbaráti intézmények választják védőszentül. Unokahúga, Szent Margit a Nyulak szigetén az ő oltára előtt tett fogadalmat. Erzsébet a bevándorolt németeket segítette beilleszkedésükbe, mivel kedvenc szentjük a magyar király lánya volt. Legmonumentálisabb hazai emlékműve a kassai templom, később székesegyház, amelynek alapkövét unokaöccse, V. István tette le, zárókövét pedig Mátyás király. Egyik oltárképén Erzsébet mise alatti elragadtatásában látja a Szűzanya és a szentek társaságában Jézust, aki helyesli mindennapos irgalmasságát. Radermacher Apollónia (1571-1626) megalapítja Szent Erzsébet betegápolói rendjét. Erzsébet napját a régi magyar egyház piros betűs ünnepként ülte meg. Erzsébet az egyik legkedveltebb női keresztnév hazánkban. A mezőkövesdi halotti tor egyik ősi hagyománya a „mennyei lakoma" néven emlegetett koldusetetés. Tizenkét koldust hívnak meg ez alkalomra. A vezető koldusaszszony megáldja a gyászoló családot, majd mind a tizenketten asztalhoz ülnek, a borral teli Jancsi-korsó is az asztalon van. Az étkezés végén a vezető koldusasszony Erzsébet csodatételeiről és alamizsnáiról beszél; utána a Jancsi-korsóból mindenki áldomásbort iszik. Mindig újratöltik, a szomszédba is átviszik, ha ott szegények, öregek vagy betegek laknak. E szokást Erzsébet egyik ispotálybeli látomása magyarázza. Alamizsnaosztás közben látta, hogy megnyílnak az Egek, és fönt a Mennynek Országában elhalt hozzátartozói terített asztal mellett ülnek:

„Mit szegénynek nyújt kezed, Azt az égen fölleled."

Bizonyára ezzel magyarázható a halottak napi koldusetetés is. Erzsébet az öldöklés időszakának végén, a sötét napok kapujában a Fény-Krisztus születésére készülő embernek, aki követi példáját, böjtöl, hogy teste ilyenkor fölöslegesen föl-föl lobbanó tüze hamvadjon, s alamizsnát oszt a „meztelennek" pünkösd jézusi ajándékát hozza, a lélek tüze tisztító erejét.

Forrás: Molnár V. József - Kalendárium