Emlékezzünk!...

Tegnap volt 148 esztendeje, hogy megszületett...

„A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.”

(gróf Klebelsberg Kunó)

1875. november 13-án született gróf Klebelsberg Kunó, a Horthy-korszak legkiemelkedőbb oktatáspolitikusa, aki – az általa megfogalmazott neonacionalizmus szellemiségében és a kultúrfölény jelszavával – egyszerre tűzte ki célul a tudományos intézményrendszer és az iskolahálózat nagyarányú fejlesztését. Közel egy évtizedes minisztersége alatt bőkezű támogatásban részesítette az oktatás és a művelődés szinte minden szféráját: népiskolákat építtetett, egyetemet alapított, valamint kutatóközpontokat és külföldi kollégiumokat hozott létre a tehetséges ifjúság képzésére.-

Hozzáteszem!
A nacionalizmus, csupán a kommunisták, a mai libsik tudatában bír pejoráló felhanggal... ők és az ideológiáik mögött álló médiá többség által terjesztették-, eröltették ezt rá Európára... mindezt az elmúlt 70-80 esztendőben egyre látványosabban.
Igenis ma, amikor migránsok hadával ( humanizmus álcája alatt) akarják tönkretenni és megkaparintani Európát, a nemzeteket kigyomlálni vágyó háttérerők, igenis itt az ideje a neonacializmusnak! Azért, hogy új megvilágításban tudatosuljon gyermekeink, unokáink szívében, lelkében és tudatában Isten, Haza és a Család feltétel nélküli szeretete, kiváltképp a nyelvünkön de legfőképp a magyar kultúrán keresztül! ️❤️
M.M.I.

Isten áldja, gróf Klebelsberg Kunot haló porában is!

Ez olyan, mint amikor szemkilövetőné Gyurcsányné valamiről beszélni (hazudni) kezd..

️LEVELET KAPTUNK
“Szép napot!!
Hatalmas tisztelettel és hálával szeretnék köszönetet mondani önöknek,a tegnap esti segítségért!!
Azért mert végig vonalban maradrak,míg a kollégák ki nem értek. Azért…

Brüsszelben változásra van szükség: a jobboldali, konzervatív, szuverenista erők nagy európai győzelmére van szükség 2024-ben.

A dollárbaloldal a brüsszeli bürokratákkal karöltve…

Lengyelország kormányozhatatlan lesz!

Tegnap megtartották a lengyel Szejm alakuló ülését! A parlament új elnökének a képen látható Szymon Holowniát (Segítünk kiejteni -Simon Holovnya) választották! A…

Az ukrán külügyminiszter szerint siralmas állapotban van a Nyugat védelmi ipara, és ezért nem kapnak elég lőszert.
-
Átvertek benneteket, hittetek a tengerentúli mesékben...

Elég egy rossz döntés, egyetlen félresikerült választás (akár a soron következő tavaszi), hogy mi is elinduljunk a lejtőn a barbarizmus felé. Nyugat-Európa rohamsebességgel iszlamizálódik. Ebből…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média