MA VAN... Szent Márton napja!
Isten Éltesse a mi Mikus Márton Istvánunkat is!
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.

Ma este

Ma este 21 órától látható az M5 saját gyártású műsora

A Vörös polip mélyrehatóan vizsgálja azokat az eseményeket és háttéralkukat, amelyek Magyarország sorsát alakították…

👉 Macron: "Izrael hagyja abba a Gázai civilek bombázását....."

Amikor a nyugati vezetők ilyeneket nyilatkoznak, akkor valójában nem azt mondják, hogy:
---------- 𝗵𝗮𝗴𝘆𝗷𝗮́𝗸 𝗮𝗯𝗯𝗮 𝗮 𝗦𝗭𝗔𝗩𝗔…

Brüsszelben változásra van szükség!

Az Igazság órája c. műsorunk visszanézhető a Youtube-csatornánkon. Link kommentben

A hír így pontos: abba kell hagyni a szavazóim bombázását! Bizony, a nyugati fősodor már nem a maga ura; ki kell szolgálnia a bevándorlók érzékenységét, akiknek a szavazata tartja hatalomban ezeket a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média