Miért volt sürgető a privatizáció és a kárpótlás? Miért nem volt lehetséges egy új magyar elit kialakítása? Milyen volt a rendszerváltás azok szemével, akik a történéseket irányították? Egyáltalán ők irányították? Hogy lett egy Fidesz alapító tagból SZDSZ-es politikus?

Az Ellenzéki Kerekasztalt a szétforgácsolt ellenzék 1989. március 22-én hozta létre, hogy erőiket egyesítve, erős tárgyalópartnerként léphessenek fel az állampárttal, azaz az MSZMP-vel szemben. A tárgyalások a nyilvánosság fokozott figyelme mellett, feszült légkörben zajlottak.

Na de, hogy kapcsolódnak vendégeink ehhez a történethez?

Miután Kónya Imre és Fodor Gábor is vendég volt a Politikai Hobbista műsorban, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a beszélgetést Jeszenszky Zsolt vezesse, valamint azért is, mert gyerekként az édesapja révén testközelből élte át a történéseket.

Ha te is azt szeretnéd, hogy a városokból, kerületedből egy terrorista keltetőt csináljanak, akkor 2024-ben szavazz a Gyurcsány vezette baloldalra! Minden másra ott van a patrióta oldal!

Jelezték többen, hogy Szakács Árpád a Magyar Jelenben idézte a korábbi mondataimat arról, hogy miért csökkent 2022. január-áprilisi időszakban a születések száma. ️ Valószínűleg félreértett vagy…

TÉNYLEG???

Ezt mondjuk 2015 óta a brüsszeli bürokráciának! Mára azonban számunkra már teljesen világos, hogy ezzel a bábszínházzal nincs miről beszélni. Brüsszel elárulta Európát.

Le kell váltani ezt a…

Megható látni és tapasztalni az ima erejét: az Imafalunk hálaoldalán már számtalan kedves üzenet bizonyítja, hogy minden fohász értékes. Keressétek fel Imafalunkat, ahol rengeteg szándékért…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média